Tízezrek életét mentheti meg egy olcsó gyógyszer

Amerikai kutatók vizsgálatai arra utalnak, hogy az artritisz kezelésére már alkalmazott egyik olcsó szer hatásos az amőbás vérhas ellen is, így sok életet menthet meg a fejlődő világban.

A Nature Medicine című szakfolyóiratban ismertetett állattesztek eredménye azt mutatja, hogy az auranofin hatóanyag tízszer hatékonyabb az amőba ellen, mint a jelenleg rendelkezésre álló legjobb gyógyszer. További humán próbákra van még szükség a szerrel, ám a kutatók nagyon ígéretesnek találják az eredményeket.

Az amőbás vérhast vagy dizentériát az Entamoeba histolyca elnevezésű egysejtű kórokozó váltja ki, amely a bélrendszert fertőzi meg. Súlyos hasmenést, véres székletet okoz, és évente több mint 70 ezer ember halála tulajdonítható neki, főként a fejlődő országokban.

A San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem kutatói 910 gyógyszert teszteltek tanulmányukban, azt keresve, hogy melyik lenne alkalmas az amőba elleni küzdelemre. A kipróbált szerek közül a leghatékonyabbnak az auranofin bizonyult, amelyet 1985 óta alkalmaznak a reumatoid artritisz (sokízületi gyulladás) kezelésére.

"Amikor a fejlődő világ számára keresünk új kezelési módokat, először a már engedélyezett szereket vizsgáljuk meg" - magyarázta eljárásukat a BBC hírportáljának James McKerrow, a kutatók egyike. Az emberi alkalmazásra már engedélyezett hatóanyag azonnal felhasználható lehet, így sok éves költséges fejlesztést takaríthatnak meg vele.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra