Teljesen meggyógyult egy HIV-fertőzött

Brit tudósok egy csoportja kidolgozott egy új eljárást, aminek használatával teljesen meggyógyítottak egy HIV-fertőzött férfit. Az ígéretes módszer még tesztelés alatt áll.

Az öt különböző egyetemet képviselő kutatói csoport összesen ötven betegen próbálta ki az eljárást, amely még lappangó állapotában támadja a betegséget. A 44 éves férfi esetében teljes sikert értek el, azaz a vírus abszolút mértékig eltűnt a szervezetéből. Mindez azért is jó hír, mert a világon jelenleg több mint 37 millió ember szenved ettől a fertőzéstől. Egy júniusi kimutatás szerint csak Magyarországon mintegy 1700 regisztrált HIV-fertőzött él jelenleg.

Hatásosnak tűnik az új HIV gyógyszer!

Magyarországon évente mintegy 2-300 új HIV-fertőzöttet regisztrálnak

A HIV ellen nagyon nehéz küzdeni, mivel a vírus az immunrendszert támadja meg, a gp120 sejtmembrán fehérjéin keresztül képes kötődni a CD4+ T limfocitákhoz. A brit tudósok által kifejlesztett gyógymód két lépcsőben fejti ki hatását, hiszen egyrészt a vakcina segíti a szervezetet a fertőzött sejtek felismerésében, másrészt a Vorinostat nevű gyógyszer aktiválja a T limfocitákba beépült vírust, így az immunrendszer észreveszi ezeket.

A kutatócsoport az eredményes kezdetek után folytatja a gyógymód tesztelését, a nagyobb volumenű felhasználási lehetőség tehát még várat magára.

Forrás: index.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra