Támad az influenza: ezekben a megyékben a legtöbb a beteg

Egy hét alatt húsz százalékkal nőtt az influenzás betegek száma - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Tovább emelkedett az influenzás betegek száma: március 14. és 20. között 20 százalékkal több esetet regisztráltak, mint az azt megelőző héten a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK)friss jelentése szerint.

influenza
Egyre több beteg fordul orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Fotó: Getty Images

Ebből az is kiderül, hogy az említett időszakban tizenhárom közigazgatási területen emelkedett, hat területen csökkent, egy területen nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva.

Hol a legtöbb a beteg?

A 100 ezer lakosra jutó orvoshoz forduló betegek száma Szabolcs-Szatmár-Bereg (653), Zala (624) és Baranya (452) megyében volt a legmagasabb, míg Komárom-Esztergom (77) és Pest (99) megyében a legalacsonyabb.

Az influenzaszerű megbetegedéseket változatlanul a 3-14 éves gyermekek között diagnosztizálták a leggyakrabban (44,9 százalék). Az orvosnál megjelentek 31,5 százaléka 15-34 éves volt. A betegek 17,3 százaléka a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott, míg 6,3 százalék a 60 éven felüliek közül került ki - írta az NNK.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra