Így győzi le az immunrendszer a koronavírust

Ausztrál orvosok egy olyan COVID-19-páciens gyógyulását követték nyomon, akinek a koronavírus-fertőzésen kívül nem volt más betegsége. Ebből pedig új információk derültek ki arra vonatkozólag, hogyan birkózik meg egy egészséges szervezet a vírussal.

Az már rögtön a járvány elején kiderült a SARS-CoV-2 nevet kapott vírusról, hogy leginkább az idősebb korosztályra és a krónikus betegségekben szenvedőkre jelent veszélyt. Ez nem jelenti azt, hogy a fiatalok és egészségesek ne fertőződhetnének meg, csupán azt, hogy az eddigi adatok alapján ők jóval nagyobb arányban és gyorsabban gyógyulnak meg.

Elkezdik a vírusellenes hatóanyagok tesztelését Pécsen A héten megkezdi a már rendelkezésre álló, potenciálisan vírusellenes hatóanyagok tesztelését a koronavírus-kutató akciócsoport - közölte a Pécsi Tudományegyetem. Részleteket itt olvashat.

De hogyan győzi le az ő erős, jól működő immunrendszerük az új koronavírust? Erre keresték a választ a Melbourne-i Egyetem tudósai is, akik egy 47 éves női beteg felépülését követték végig. Az illető Vuhanba utazott, ott fertőződött meg, majd hazaérkezése után nem sokkal enyhe és közepesen erős tüneteket tapasztalt magán (levertség, száraz köhögés, mellkasi fájdalom, láz és légszomj). Négy nappal a panaszok megjelenése után fordult orvoshoz, kórházba is szállították. A 11. napon hazamehetett otthoni karanténba, és a 13. napra pedig már tünetmentessé vált.

A megfigyelt COVID-19 beteg immunrendszere a tünetek fellépését követő 7. napon kezdett erősebb harcba a vírus ellen. Fotó: Getty Images
A vizsgált COVID-19-beteg immunrendszere a tünetek fellépését követő 7. napon kezdett erősebb harcba a koronavírus ellen. Fotó: Getty Images

Az immunrendszer úgy harcol a koronavírussal, mint az influenza ellen

Az orvosok a hetedik, nyolcadik, kilencedik és a huszadik napon vérmintát vettek a betegtől, hogy azt megvizsgálva analizálni tudják a vírusra adott immunreakcióit. Megfigyelésük szerint a 7. és 9. napon jelentősen megnövekedett az IgG és IgM antitestek száma, és ez egészen a 20. napig kimutatható volt. Szintén a 7-9. napon megemelkedett a T-sejtek (a fehérvérsejtek egyik alcsoportja, amely központi szerepet tölt be a sejtes immunválasz működésében) és B-sejtek (az adaptív immunrendszer nyiroksejtjei, melyek alapvető szerepet játszanak a humorális immunválaszban) szintje is.

"Az eredmények arra engednek következtetni, hogy ugyan egy újfajta vírussal állunk szemben, az egészséges immunrendszer hasonlóképpen veszi fel vele a harcot, mint például az influenza esetén" - magyarázta a tanulmány társszerzője, Katherine Kedzierska professzor a Nature Medicine című szaklapban. Hozzátette, a kutatás jelentős lépés afelé, hogy jobban megértsék a COVID-19 lefolyását, és rájöjjenek, mi hiányzik, vagy mi működik rosszul azok immunrendszerében, akiknél a fertőzés súlyos szövődményeket, legrosszabb esetben halált okoz.

Forrás: Medical News Today

A fertőzés megelőzésének fontos lépése, hogy ne nyúlkáljunk az arcunkhoz. Az nlc.hu cikkében olvashat egy trükköt, amivel könnyebben leszokhat róla.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra