Románia: "az ünnepek után temetések lesznek"

Mégsem gyülekezhetnek a templomoknál húsvétkor a román ortodox egyház hívei.

Ahogyan arról a HáziPatika.com-on is beszámoltunk , a romániai magyar politikusok szerdán tiltakoztak az ortodox húsvétra tett engedmények ellen, s attól félnek, azok lenullázzák a szigorító intézkedések hatását az országban. Az eredeti, kedd este bejelentett megállapodás szerint ugyanis a koronavírus-járvány kijárási korlátozásai közepette belügyi alkalmazottak segítették volna az ünnepi pászka és a szent láng szétosztását az ortodox húsvét alkalmával. A bukaresti belügyminisztérium később végül módosította az egyházzal előző nap kötött, sokak által bírált megállapodását: mégsem gyülekezhetnek a hívek a templomoknál Romániában az ortodox húsvét alkalmával.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
Nemcsak Romániában, de Ukrajnában, Oroszországban, Szerbiában és még sok más országban is korlátozásokat vezettek be az ortodox húsvét idejére. Fotó: Maxym Marusenko/Getty Images

Marcel Vela belügyminiszter szerda esti sajtóértekezletén elmondta: az ünnepi szertartásokon a hívek sem a templomokban, sem a templomok udvarán nem lehetnek jelen, az egyháznak pedig be kell tartania a koronavírus-járvány miatt kiadott katonai rendeleteket és a kijárási korlátozásokat. Az előző megállapodással ellentétben az ünnepi pászkát sem a templomok udvarán osztják szét a híveknek.

Koronavírus: ezért veszélyes társasházban élni A vízvezeték-rendszeren keresztül is fertőzhet az új koronavírus - állítják a Heriot-Watt Egyetem kutatói, akik hat pontban foglalták össze a teendőket. Kattintson a részletekért.

A megszentelt kenyeret - a Jeruzsálemből érkező szent lánghoz hasonlóan - az egyház papjai és önkéntesei viszik el az ezt igénylő hívek lakóhelyére. A házról házra járó, maszkot és kesztyűt viselő egyházi emberek nem léphetnek be a lakásokba, a társasházak bejáratánál a lakók által kijelölt képviselőnek adják át a pászkát és a szent lángot, aki gondoskodik szétosztásukról. Azokhoz a kórházakhoz, szociális otthonokhoz és karanténközpontokhoz, ahol nincs pap, a feltámadás éjszakáján szolgálatot teljesítő rendőrök, csendőrök, tűzoltók, és határrendészek viszik el a szent lángot - erősítette meg a belügyminiszter.

Az államfő is tiltakozott

Vela azt követően visszakozott, hogy az ortodox egyháznak tett engedményeket több közéleti szereplő és politikai párt is elítélte, és Klaus Iohannis államfő is felszólította a kormányt: vizsgálja felül a kijárási korlátozások enyhítéséről szóló megállapodást. Iohannis leszögezte: a veszély nem múlt el, szó sem lehet a koronavírus-járvány megfékezését célzó óvintézkedések enyhítéséről. Az elnök felhívást intézett a román állampolgárokhoz: maradjanak otthon az ortodox húsvétkor, ellenkező esetben "az ünnepek után temetések lesznek". Az ország lakosságának több mint 85 százalékát adó ortodoxok április 19-én ünneplik Jézus feltámadását.

Koronavírusosan engedtek haza a János Kórházból egy 76 éves asszonyt - olvassa el az erről szóló cikket társportálunkon, az nlc.hu-n .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra