Oltásokkal is készüljünk fel az olimpiára!

Bár London kifejezetten biztonságosnak mondható járványügyi szempontból, az olimpián, mint a tömegrendezvényeken általában, oda kell figyelni a járványveszélyre.

A 2012-es londoni olimpia ideje alatt előreláthatóan 11 millió ember utazik majd Angliába, ami okot ad a komoly elővigyázatosságra. Annak, aki személyesen szeretné végigizgulni az olimpiai játékokat, célszerű előre felkészülnie az utazásra. A kórokozók ugyanis nem válogatnak: bárhol felbukkanhatnak, ahol sok ember - ráadásul a legkülönfélébb országokból - van jelen. Főleg, ha az emberek tömeges jelenléte elégtelen higiénés körülményekkel társul.
Egy ilyen környezet kedvez a különböző fertőzéses megbetegedéseknek. Elsősorban azok terjednek könnyen, amelyek cseppfertőzéssel, vagy szennyezett élelmiszerekkel kerülnek a szervezetbe. Ilyen például a hepatitis A is, ami gyakorlatilag egész Közép- és Kelet-Európában elterjedt. Ezért annak is érdemes odafigyelnie, aki nem kimondottan egy tömeges rendezvény kedvéért, hanem csak várost nézni indul külföldre.

Védekezni kell a kanyaró ellen

Az egészségügyi hatóságok (ECDC) és az Országos Epidemiológiai Központ is javasolja a játékok helyszínére készülőknek, hogy vegyék fel a kanyaró elleni vakcinát az utazás megkezdése előtt, amennyiben korábban még nem részesültek ilyen oltásban. Az átoltottság alacsony szintje miatt ugyanis könnyen újra felütheti fejét a kanyaró az olimpián.

Jó hír azonban, hogy Magyarországon a kötelező oltásoknak köszönhetően a lakosság közel 100 százaléka védett. Nagy-Britanniában jelenleg közepes a kanyarójárvány mértéke.

Ha utazunk

Világszerte több mint 900 millió nemzetközi utazást bonyolítunk évente, velünk együtt pedig a baktériumok és vírusok is "felszállnak a gépre". Az utazás megkezdése előtt érdemes tájékozódni a célországban jellemző betegségekről, az aktuális járványokról, és arról, hogy milyen lépéseket lehet tenni a betegségek megelőzése érdekében. Nagy-Britannia ebből a szempontból nem tekinthető veszélyeztetett helynek, a hepatitis A és B vírusok előfordulása ritka, ráadásul a közösségek által használt területeken jók a higiénés viszonyok.

A megbetegedés kockázata azonban nemcsak attól függ, hogy a betegség jelen van-e az országban, hanem számos más tényezőtől is, mint például az utazó életkora, egészségi állapota, a tervezett útvonal, illetve az utazás időtartama és típusa. A szakember segítségével végzett egyéni kockázatértékelés lehetővé teszi a személyre szabott védőoltási terv kialakítását.

A mediterrán országok

Ha valaki az olimpiai játékokat nem a helyszínen, hanem vízparton szeretné nyomon követni, a mediterrán országokba utazva sem árt az óvatosság. A politikai helyzet miatt Egyiptom, Görögország és Spanyolország helyett sokan inkább Bulgáriában, Horvátországban vagy Törökországban töltik a szünidőt. Mindhárom ország esetében ajánlott a hepatitis A és B elleni védőoltás felvétele. A hepatitis A tengeri ételekkel, szennyezett csapvízzel is terjedhet, a hepatitis B szexuális úton, sérülésekkel, piercing berakásával is fertőzhet.

Horvátország esetében ezen kívül kiemelten oda kell figyelni a kullancsveszélyre, Törökországban pedig a hastífusz és a járványos agyhártyagyulladás is előfordul. Ha valaki már kapott ezen betegségek ellen védőoltást, akkor is érdemes ellenőrizni az immunitási státuszt, mert ezeket az oltásokat időről időre ismételni kell az aktív védelem megtartása érdekében.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban szombaton délelőtt tovább csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag