Nyugat-nílusi vírus Magyarországon: korlátozzák a véradást

A szlovák egészségügyi hatóságok aggódnak a magyarországi járványügyi helyzet, pontosabban a nyugat-nílusi vírus miatt. A Nemzeti Transzfúziós szolgálat rendelkezése szerint 28 napig nem adhatnak vért azok, akik Magyarország öt megyéjében akár csak egy napot is eltöltöttek. A hazai szakember szerint nincs veszély, bár valóban jelen van a vírus Magyarországon.

Azok a véradók, akik Magyarországon (Fejér-, Hajdú-Bihar-, Bács-Kiskun-, Csongrád-, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Budapesten), Bécsben, Észak-Olaszországban, Portugáliában (Algarve régióban), Bulgáriában (Szófia), Szerbiában, Romániában, Izraelben jártak - akár csak egy éjszakára is -, csak az adott ország/térség elhagyását követő 28 nap elmúltával adományozhatnak vért – számol be a Bumm.sk a szlovák Nemzeti Transzfúziós Szolgálat rendelkezéséről. A szolgálat tájékoztatása szerint megelőző intézkedésről van szó, mivel a nevezett vidékeken fennáll a nyugat-nílusi láz elterjedésének veszélye.

A nyugat-nílusi vírus emberről emberre közvetlenül nem terjed, de a fertőzött vérrel átvihető. Szúnyogok terjesztik , mégpedig azok a fajták, amelyek embert és állatot is csípnek. Európába, így Magyarországra is a költöző madarakkal került be.

A szúnyogok szeretik a meleget, a nedvességet és az intenzíven "illatozó" emberek meztelen bőrét. Ám a szúnyogok ellen védekezni is lehet, s nemcsak a szúrások elkerülése fontos. A kérdés most nem tűnik aktuálisnak, de a szúnyog petéje a kemény mínuszokat is túléli. Kattintson a részletekért! Nálunk először 1968-ban mutatták ki először, de akkor megbetegedést nem okozott. Az első megbetegedéses eset 2003-ban volt, azóta minden évben megjelenik. Jellemzően azokban a megyékben fordul elő, ahol a költöző madarak tömegesen jelennek meg. Az éves esetszám nem jelentős, általában évi 2-15 fertőzésről szerez tudomást a járványügyi hatóság. A legtöbb esetet a 2013-as nagy dunai árvíz után jegyezték fel, akkor a rendkívül elszaporodott szúnyogok miatt 36 megbetegedés volt.

A nyugat-nílusi vírust a szúnyogok terjesztik

A legutóbbi adatok szerint jelenleg 18 beteget tartanak nyilván – mondta el a Faktor.hu-nak dr. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának idén nyugdíjba ment volt főosztályvezetője. Az EU állásfoglalása szerint tilos a véradás azokon a településeken, ahol a betegek élnek, de csak ott. Így a szlovák intézkedés kissé túlzónak tűnik – tette hozzá.

A betegség

A nyugat-nílusi lázat okozó vírust először 1937-ben Ugandában diagnosztizálták, és 1950-ben Egyiptomban okozta az első nagyobb járványt. A vírusgazdák főképp madarak, az emberre - esetlegesen lovakra - történő átvitel szúnyogcsípés útján történik.

Embernél a lappangási időszak 3-6 nap. A vírus gyakran tünetmentes vagy influenzához hasonló tüneteket , lázt, fejfájást, izomfájdalmat és hányingert okozhat, de ritkán gerinc- és agyvelőgyulladás is kialakulhat.

"A fertőzésnek az a veszélye, hogy ha egy betegből kimutatják a vírust, valószínűleg legalább 99 másik ember is megfertőződött, akik látszólag egészségesek, mert nem tudott a kórokozó bejutni az agyába, így nem tudunk róla" - mondta korábban dr. Berencsi György virológus a HáziPatika.com-nak.

A nyugat-nílusi vírus több alkalommal okozott már járványt Afrikán kívül: 1996-ban Romániában 500, 2003 óta az Egyesült Államokban például 20 ezren betegedtek meg, Oroszországban pedig szintén több száz agyvelőgyulladást okozott pár éve. Magyarországon annyival jobb a helyzet, hogy a rendszeres és szervezett szúnyogirtás miatt a vérszívók nem tudnak annyira elszaporodni, hogy tömeges fertőzést okozhassanak. Ennek ellenére az egyre hosszabb és melegebb nyarak miatt fel kell készülni a helyzet romlására.

Védekezni lehet, a különböző szúnyogriasztók, és -irtók alkalmazásával. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint a leghatékonyabb megelőzési mód a rovarirtó szerrel átitatott szúnyogháló, ami nem csak véd, de meg is öli a szúnyogokat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra