Nem tudják, miért kevésbé halálos most a koronavírus

HáziPatika

A jelenlegi adatok alapján úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány kevesebb halálos áldozatot követel most - legalábbis Európában -, mint tette azt a tavaszi időszakban. Arra azonban még nem jöttek rá a szakemberek, hogy mindezt mi magyarázhatja.

A koronavírustól már sosem szabadulunk meg?

A járványtanban az endémia egy bizonyos betegség megszokott előfordulását jelenti egy adott népességben. Amikor egy vírus endemikussá válik, tulajdonképpen belakja magát egy meghatározott terület, például egy ország populációjába. A SARS-CoV-2-nek ez sikerült a világ legtöbb országában. Részletek itt.

"A koronavírus haragja enyhült valamelyest" - idézi a New Scientist dr. Ron Danielst, a birminghami Good Hope Kórház munkatársát, akivel a Szingapúri Nemzeti Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó szakértője, Paul Tambyah is egyetért: szerinte az új koronavírus (SARS-CoV-2) D614G elnevezésű mutációja nem annyira halálos.

Az Oxfordi Egyetemen dolgozó Jason Oak és kollégáinak vizsgálati eredményei ugyancsak a javuló tendenciát bizonyítják. A csapat kimutatta, hogy a június végi adatokhoz képest a vírus mortalitási rátája augusztus elején 55-80 százalékkal esett vissza Angliában (attól függően, hogy milyen adatokból dolgoztak a kutatók). Az augusztus 17-i héten 7 ezer fertőzöttet és 95 elhunytat regisztráltak Nagy-Britanniában, míg április első hetében a vírus több mint 7 ezer életet követelt a szigetországban, illetve 40 ezer embernek lett pozitív a koronavírustesztje.

Egyelőre nem tudják, miért kevésbé halálos most a koronavírus Európában.
Egyelőre nem tudják, miért kevésbé halálos most a koronavírus Európában. Fotó: Getty Images

Mi állhat a háttérben?

Oke hangsúlyozta: a pozitív változás nemcsak Nagy-Britanniában figyelhető meg, hanem egész Európában. A miértek ugyanakkor egyelőre nem világosak a szakemberek számára. Az adatokból az látszik, hogy Angliában jóval több a fiatal fertőzött most, mint tavasszal: augusztus 10-16. között például a legtöbb beteg a 15-44 év közötti korosztályból került ki. És bár tény, hogy a koronavírus-fertőzés annál veszélyesebb, minél korosabb valaki, Oke úgy véli, ez az egyetlen tényező önmagában nem magyarázza a halálesetek számának csökkenését. Továbbra is sok az idős fertőzött, szögezte le.


Egyes szakértők úgy érvelnek, azért kevésbé halálos most a COVID-19, mert a kórházakban - tanulva a tavasszal történtekből - sokkal hatékonyabban el tudják látni a fertőzötteket. Paul Tambyah pedig a D614G mutáció terjedésében látja a megoldás kulcsát, amellyel egy időben néhány országban elkezdett csökkenni a halálozási arány. Ez azt jelentheti, hogy az említett változat ugyan fertőzőbb, de nem annyira halálos. Más kutatások is arra az eredményre jutottak egyébként, hogy a D614G variáns fertőzőbb lehet, ugyanakkor azt egyelőre nem sikerült bebizonyítani, hogy valóban kevesebb áldozatot követelne.

A koronavírus-járvány alatt alig volt koraszülés, de vajon miért? Olvassa el az nlc.hu cikkét a részletekért.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-1, +4 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt vékonyodik, szakadozik a felhőzet, egyre többfelé előbukkan a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag