Nem találtak több fertőzött szárnyast Szentesen

A gyanúnak megfelelően valóban madárinfluenzában betegedtek meg a Csongrád megyei ludak – közölte az agrártárca. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSzH) Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság laboratóriuma - amely nemzeti referencialaboratóriumként működik - elvégezte a Csongrád megyéből madárinfluenza gyanújával beküldött, libából származó minták vizsgálatát, és megállapította: a szakemberek magas pathogenitású H5 típusú vírustörzset mutatottak ki, amely - az eddig elvégzett vizsgálatok szerint - az N1 típussal jelzett törzsek közé tartozik. A vírus N1 törzshöz tartozását az angliai, Weybridge-i Közösségi Referencia Laboratóriumban további vizsgálatokkal kell alátámasztania. Az MGSzH a mintákat a megerősítő vizsgálatok érdekében csütörtökön küldi Angliába.

Az Unióban is téma a csongrádi fertőzés

A magyarországi laboratóriumi eredményekről hivatalos tájékoztatást kapott az Európai Bizottság (EB) szakterületért felelős vezetője is. AZ EB szerdán be is jelentette a magyarországi vírusfertőzés tényét. A brüsszeli testület közleménye leszögezi azt is, hogy a magyar hatóságok megtették a szükséges intézkedéseket. Az FVM szerint a jelenlegi járványügyi helyzetben elegendő a már hatályba léptetett - és korábban ismertetett - intézkedések fenntartása, nem indokolt szigorúbb intézkedések bevezetése, illetve további állatok leölése.

HorvĂĄtorszĂĄg ideiglenesen betiltotta a magyar szĂĄrnyasok behozatalĂĄt

A zágrábi mezőgazdasági minisztérium a szerdai közleményében jelezte, hogy a horvát hatóságok tilalmat rendeltek el a magyarországi szárnyasok behozatalára. Horvát illetékesek közölték, hogy az intézkedést átmenetinek tekintik, azt azonnal felfüggesztik, amint bebizonyosodik, hogy a fertőzés gyanúja megalapozatlan volt. A múlt évben Horvátország több térségében mutatták ki a madárinfluenza vírusát. A horvát óvintézkedést ugyanakkor a minisztérium sajnálattal vette tudomásul – mondta Dékány András sajtófőnök. Szerbiába és Romániába sem szállíthatunk baromfit

Csütörtökön Szerbia és Románia is bejelentette, hogy a ideiglenesen betiltja a magyarországi baromfi és a baromfi-termék importot. Szerbiában legutóbb tavaly márciusban jelentettek madárinfluenza eseteket, de a fertőzést lokalizálni tudták és azóta új fertőzési eseteket nem jelentettek. Az Unión belül Romániában észlelték a legutóbbi aktív madárinfluenzás esetet, tavaly nyáron, Erdély középső részén. Az Európai Unió akkor Románia teljes területére kiterjesztette a baromfi-behozatali tilalmat, a madárinfluenza nagyon fertőző, H5N1 vírustörzsének ottani gyors terjedése miatt.

A WHO tart a vilĂĄgmĂŠretĹą jĂĄrvĂĄnytĂłl

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) tisztviselői szerint továbbra is tartani lehet a világméretű, illetve európai madárinfluenza-járványtól. A madárinfluenza-vírus újbóli ázsiai elterjedése és a magyarországi eset az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) munkatársa szerint előhírnöke lehet a járvány egy tavalyihoz hasonló európai hullámának. Alex Thiermann szerint a friss ázsiai esetek és a magyarországi jelentések azt mutatják, nem sikerült a keletkezési helyén sikeresen felvenni a harcot a betegséggel. Lesz elegendő vakcina

Lesz elég humán oltóanyag a madárinfluenza emberre is veszélyes változata, a H5N1 vírus ellen - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kommunikációs főosztálya csütörtökön. Az ÁNTSZ és a Fluval H5N1 vakcina gyártója, az Omninvest Kft. közötti szerződés biztosítja azt, hogy szükség esetén megfelelő mennyiségű vakcina álljon rendelkezésre. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) 2006 márciusában engedélyezte a Fluval H5N1 vakcina magyarországi forgalmazását. A korábbi információk szerint az Omninvest kétmilliárd forint hitelt kapott a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) a készítmény fejlesztéséhez, további kétmilliárd forintot pedig a kormány adott kutatási-fejlesztési támogatásként.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra