Nem kell pánikolva élelmiszert felhalmozni

A koronavírus európai terjedésének hírére az elmúlt napokban több szupermarketben is a szokásosnál nagyobb vásárlói rohamot lehetett tapasztalni. Főleg a tartós élelmiszerek iránt nőtt meg a kereslet, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azonban nyugalomra int mindenkit, mert nem kell félni az áruhiánytól.

A tavaly december végén, a kínai Vuhan városából kiindult koronavírus-járvány csak februárra érte el igazán Európát. Sokáig úgy tűnt, hogy a fertőzés nagyrészt a szárazföldi Kínát érinti majd, ám az elmúlt egy hétben már az európai kontinensen is tömegével jelentik a megbetegedéseket. Olaszországban például Lombardia és Veneto tartományokban karantént is elrendeltek. Valószínűleg ennek hatására kezdtek el egyre többen Magyarországon is felkészülni arra, hogyan tudnák gond nélkül ellátni magukat egy esetleges vesztegzár idején.

Koronavírus: tárgyakon jobban fertőz Bár korábbi tanulmányokban azt közölték, hogy a SARS-CoV-2 vírus fémfelületeken akár 9 napig is életképes maradhat és fertőzhet, egy friss amerikai jelentés szerint ennél jóval rövidebb idő alatt elpusztul. Műanyag és papír tárgyakon viszont hosszabb idő után is kimutatták jelenlétét. Szakértők szerint az is lehet, hogy élettelen felületek közvetítésével jobban fertőz a vírus, mint a levegőben. Részletek itt .

A médiában, közösségi oldalakon az elmúlt napokban több tudósítást is lehetett látni arról, hogy megrohamozták a nagyobb boltokat, a tartós élelmiszerek helyén pedig gyakran üres polcokat mutattak. Ez a hónap végén általában szokatlan jelenség, hiszen ilyenkor mindig megcsappan a forgalom. Szakértők szerint ezek a gyorsan terjedő felvételek csak még nagyobb pánikot gerjesztenek, holott egyáltalán nem szükséges félni és hatalmas készleteket felhalmozni. Mint azt korábban megírtuk , az Országos Kereskedelmi Szövetség ezzel kapcsolatban egy közleményt is kiadott. Most pedig Vámos György főtitkár személyesen is nyilatkozott a témában, hogy eloszlassa a tévhiteket és pánikot.

Az üzletekben kapható termékek 75-80 százaléka hazai eredetű. Fotó: Getty Images
Az üzletekben kapható termékek 75-80 százaléka hazai eredetű, a pótlás megoldható. Fotó: Getty Images

A koronavírus-járvány nem okoz itthon áruhiányt

"Az áruházakban készült fotókon is látszik, hogy más-más termékek fogytak el, de ilyennel bármikor találkozunk. Ha elfogy valami, pláne ha kapkodva vásárolják fel az emberek, akkor pótolják, ez most is folyamatban van" - mondta a hvg.hu -nak. Kijelentette, hogy a hazai beszállítói kapacitás az átlagosnál jóval nagyobb forgalmat is ki tud szolgálni.

Mint mondta, aggodalomra már csak azért sincs ok, mert az üzletekben kapható termékek 75-80 százaléka hazai eredetű. Véleménye szerint a kereskedők a saját raktáraikból, továbbá a kiterjedt gyártói kapcsolatok és a beszállítóik révén is fennakadás nélkül pótolni tudják a megcsappant készleteket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra