Meredeken emelkedik a kokaint használók száma Európában

Brüsszel, 2007. november 22.(MTI) - Egy év alatt egymillióval nőtt a becsült kokainhasználók száma Európában, ezzel párhuzamosan azonban összességében az intravénás kábítószerhasználat csökken - mutat rá a Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelő Központ (EMCDDA) 2007-es jelentése.

Az országok közötti nagy különbségek ellenére az új adatok azt erősítik meg, hogy a kokain Európa vezető serkentőszerévé lépett elő, a használat gyakoriságát tekintve pedig a második helyen áll a kábítószerek sorában a kannabisz után megelőzve az ecstasyt és az amfetaminokat - olvasható az EU-tagállamokat, valamint Norvégiát és Törökországot vizsgáló jelentésben.

Az EMCDDA becslései szerint körülbelül 12 millió európai próbálta már életében a kokaint. A tavalyi jelentés még 3,5 millió kokainhasználóról szól, a mostani becslések szerint ez a szám 4.5 millió. A legtöbb kokainista Spanyolországban, Olaszországban és az Egyesült Királyságban van.

A használat mellett a kokainlefoglalások is rekordot döntöttek a vizsgált időszakban: 2005-ben több mint száz tonnányit foglaltak le a szerből Európában, ami 45 százalékkal több, mint az előző évben.

Wolfgang Götz, az EMCDDA igazgatója az MTI-nek elmondta: két oka lehet a romló statisztikának. Az egyik, hogy pontosabb adatokat kap a központ a tagországoktól, a másik, hogy valóban számottevően növekszik a fogyasztás. A szakértők szerint a robbanást nagyban segíti, hogy a kokain ára csökkent az európai piacon.

Míg a kokainhasználat emelkedik, a legnépszerűbb európai drog, a kannabisz használatának növekedése hosszú idő után megállt Európában.

Magyarországon azonban egyre többen élnek a marihuánával - habár az értékelés rámutat arra, hogy az emelkedés csak kismértékű és az ország még így is a középmezőnybe tartozik.

A kannabiszt az Európai Unió felnőtt lakosságának csaknem egynegyede próbálta már élete során, és körülbelül 23 millió ember az elmúlt évben is használta.

A szintetikus drogok közül az ecstasyt 9,5 millió, az amfetaminokat mintegy 11 millió európai felnőtt használja a jelentés szerint. Magyarország mindkét drogfajta esetében az első öt országba tartozik a használatot tekintve. Az amfetamin esetében a lettek, a norvégok, a britek és az észtek előzik meg a magyarokat. Ecstasyból pedig csak az Egyesült Királyságban, Észtországban és Csehországban fogyasztanak többet, mint Magyarországon.

A központ az európai heroinhelyzet szempontjából aggasztónak tartja, hogy egyre inkább növekszik a drog alapanyagául szolgáló ópiumtermelés, főként Afganisztánban.

A kábítószerügyi központ jelentése szerint továbbra is problémát okoz a HIV terjedése az intravénás droghasználók között. Az EMCDDA adatai szerint 2005-ben 3500 új fertőzést regisztráltak az injekciós tűt használó kábítószeresek körében. A HIV-nél gyakrabban fordul elő ebben a csoportban a hepatitis C vírus, nagyjából egymillió ilyen fertőzött van az intravénás droghasználók között.

A jelentés kiemeli, hogy az EU 2005-2008-as kábítószerügyi cselekvési terve kifejezetten felszólítja a tagállamokat a megelőzés, a kezelés, az ártalomcsökkentés és a társadalmi visszailleszkedés könnyen hozzáférhető módszereinek biztosítására. A legtöbb megelőzési programról ugyanakkor nem készül értékelés, pedig a Magyarországról és Hollandiából származó információk arra utalnak, hogy a megelőzést monitorozó rendszerek és minőségi kritériumok megléte emeli a beavatkozások színvonalát - teszi hozzá a jelentés.

Az európai kábítószerügyi központ adatai szerint 2005-ben Magyarország összesen több mint 40 millió eurót költött a kábítószerügy kezelésére, ez a GDP 0,05 százalékát jelentette. Ugyanez az arány hasonló volt például Belgium esetében, Hollandia viszont a GDP-je 0,43, Svédország a GDP-je 0,46 százalékát költötte hasonló célokra. A tagállamok összesen 36 milliárd eurót fordítottak a drogproblémák kezelésére a vizsgált időszakban.

A jelentés bemutatásához kapcsolódó sajtértekezleten Giusto Catania, az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának alelnöke kijelentette: véleménye szerint az európai drogstratégia elbukott. A droghasználat folyamatosan növekszik ez egyértelmű jele annak, hogy nem működik az Európai Unió stratégiája - tette hozzá.

Erre reagálva Carel Edwards, az Európai Bizottság Kábítószerügyi Osztályának vezetője kiemelte: még ha sokat is kell fejleszteni az európai modellen, mégis sokkal jobb a helyzet, mint sok más hasonló helyen a világban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra