Meglepő felfedezés a pestisről

Két hullámban söpört végig Velencén a bubópestis a 17. században svájci kutatók vizsgálatai szerint. A legsúlyosabb időszakban naponta 400 ember halt meg a Yersinia pestis baktérium okozta betegségben.

Milyen tünetek jelezhetik a pestist? Részletek itt.

A Lausanne-i Műszaki Egyetem csapata a velencei városi archívum dokumentumait vizsgálta át, hogy feltárják az elhunytakról készült feljegyzéseket és a napi halálozási számokat. Ezzel sikeresen modellezték a rettegett bubópestis 1630-as és 1631-es terjedését az olasz városban. Ebben a két évben több mint 43 ezren hunytak el, az esetek nagy része a pestisre vezethető vissza.

Velencét súlyos pestisjárványt sújtotta az 1630-as évek elején
Velencét súlyos pestisjárványt sújtotta az 1630-as évek elején. Fotó: Getty Images

Két pestishullámot is megfigyeltek. Az első csúcspont 1630-ban volt, akkoriban a betegség naponta több mint 400 halálos áldozatot szedett. 1631-ben következett a második hullám, amely bár kevésbé volt súlyos, hosszabb ideig tartott - írják a szakértők a Scientific Reports című tudományos lapban megjelent jelentésükben.

A második hullámot azzal magyarázzák, elképzelhető, hogy néhány halálesetet tévesen tulajdonítottak a pestisnek, valamint a bubópestis mellett a tüdőpestis is pusztított Velencében. Az emberek viselkedése is szerepet játszhatott abban, hogy a járványt végül meg lehetett állítani.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra