Még az idén meglesz az AIDS-tapasz helye (2)

A köznyelvben AIDS-tapasznak hívott DermaVir nevű új gyógyászati eszköz kutatásait és fejlesztését végző cég a közelmúltban három városra szűkítette azt a kört, ahol zöldmezős beruházással felépülhet az új vakcinát gyártó üzem - mondta lapunknak Lisziewicz Zsolt, a Genetic Immunity Kft.

ügyvezető igazgatója. A társaság még ez évben eldönti a kérdést, jelenleg két kelet-magyarországi és Budapest-környéki várost versenyeztetnek. A befektetéshez szükséges összeget pályázati úton, illetve befektető partner segítségével teremtik elő. Lisziewicz szerint itt a hozzáadott érték a jelentős, az eszközberuházás lényegesen kisebb, mint egy új gyár felépítése esetén.

Jelenleg már a termékfejlesztés folyik, ennek része egy tavaly nyáron indult egyesült államokbeli és egy decemberben kezdődött svédországi vizsgálat is. Ezek eredményeiről azonban a fejlesztő társaság - az eredmények manipulálhatóságát kizárandó - egyelőre nem kaphat információt. Csupán annyi bizonyos: mellékhatás nem volt, hiszen akkor felfüggesztették volna az eljárást, amiről őket is tájékoztatni kellett volna. Az ügyvezető igazgató szerint bár a fejlesztés szépen halad, a terápiás vakcina a gyógyászatban legfeljebb 3-5 év múlva jelenhet meg, mivel az eljárás merőben új, és ezért

az engedélyezési hatóságok is óvatosabbak. (Á. A.)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra