Másért tört ki az AIDS-járvány, mint gondoltuk

Hajdani betegek vérmintáiból vett gének elemzésével kimutatták, hogy az amerikai AIDS-járvány New Yorkban kezdődött az 1970-es évek elején, ezzel megcáfolták azt a régi elméletet, amely szerint a vírust egy légiutas-kísérő hurcolta be az országba az 1980-as évek elején, amiért őt tévesen zéró páciensnek nevezték.

A tudósok régóta gyanakodtak arra, hogy a HIV-vírus már egy évtizeddel az előtt jelen lehetett az országban, hogy 1981-ben az első AIDS-betegeket diagnosztizálták Los Angelesben. A Nature tudományos folyóiratban közzétett tanulmány ezt most genetikai bizonyítékokkal támasztotta alá - írja a hvg.hu .

NAMES Project AIDS Memorial Quilt
AIDS-megemlékezés Washingtonban. Más az igazság, mint vélték Forrás: wikimedia.org

Michael Worobey, az Arizonai Egyetem evolúcióbiológusa és kollégái nyolc homoszexuális és biszexuális férfitól 1978-79-ben levett, azóta fagyasztva tárolt vérmintájában talált HIV-vírusok teljes géntérképét készítették el. Összevetették New York-i és San Franciscó-i férfi páciensek vírusmintáival, hogy nyomon követhessék a kórokozó genetikai változásait. Azt állapították meg, hogy a vírus 1970 körül került át a karibi térségből New Yorkba, és kezdett országosan terjedni.

Ugyanezzel a módszerrel térképezték föl a zéró páciens vírusmintájának génjeit is. A férfit Randy Shilts 1987-ben megjelent És a zenekar játszik tovább... című bestsellerében, illetve az annak alapján készült, azonos című filmben meg is nevezték, Gaetan Dugasnak hívták. Shilts Dugas halála után írta a regényt, amelyben kulcsszerepet tulajdonít neki a járvány kirobbanásában.

Az új tanulmány azonban nem talált tudományos bizonyítékot arra, hogy Dugas volt az amerikai AIDS-járvány elsődleges oka. A férfit először az amerikai járványügyi központ ( CDC ) egy tanulmánya hozta összefüggésbe az AIDS kitörésével. A kutatók szerint a kór egy negyven homoszexuális férfiból álló csoportban kezdett terjedni nemi érintkezés útján.

Az amerikai járványügyi központ (CDC) 1981. június 5-én jelentette be, hogy egy újfajta betegséget diagnosztizáltak több betegen, akik tüdőgyulladásban hunytak el Los Angeles-i kórházakban. Innen tudjuk pontosan nyomon követni az AIDS terjedését a világon. Részletek!

Ebben a tanulmányban nevezték Dugast "O" páciensnek, később a betűt tévedésből számnak olvasták, így lett Dugas zéró páciens, arra utalva, hogy ő volt az első fertőzött.

"Ez az ember egyszerűen a több ezer beteg egyike volt, mielőtt a kórokozót felismerték volna" - magyarázta a tanulmány társszerzője, Richard McKay, a Cambridge-i Egyetem orvostörténésze.

Forrrás: hvg.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra