Marad a telefonos gyógyszerfelírás

Bár hivatalosan szeptemberig lett volna csak lehetőség telefonon felíratni a gyógyszereket, a járvány újbóli fellángolása miatt kitolták a határidőt.

A gyógyszerfelírás továbbra is elintézhető lesz telefonon - közölte Facebook-oldalán Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. A járványügyi veszélyhelyzet elmúltával az egészségügyi kormányzat tervei szerint ez a rendkívüli intézkedés megszűnt volna szeptembertől. A koronavírus-járvány azonban felülírta az előzetes számításokat, így továbbra is megmarad ez a lehetőség - olvasható a közleményben.

Itthon is új erőre kapott a járvány

A miniszter jogszabály-változtatásokat kezdeményezett annak érdekében, hogy az orvosok és betegek biztonságát a járványhelyzetben is támogató, telefonon történő gyógyszerfelírás a továbbiakban is elérhető maradjon. A járványveszély nem múlt el, a vírus itt van közöttünk - hangsúlyozta Kásler Miklós, hozzátéve: továbbra is indokolt a fegyelmezettség és az ajánlások betartása.

Európa legtöbb országában a nyár végén új erőre kapott a járvány, Magyarországon szombaton 292 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma., ami itthon rekordmagasnak számít a vírus megjelenése óta. A határokat szeptember elsejével ismét lezárja az ország, hogy ezzel minimalizálják a behurcolt esetek számát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra