Malária: George Clooney és Cheryl Cole sem úszta meg

Különleges helyszíneken forgatni, vagy jószolgálati szerepet vállalva elutazni egy fejlődő országba nem veszélytelen feladat. Arra pedig nem is gondolna senki, hogy olykor éppen a legelegánsabb partikon bukkannak fel veszélyes kórokozók.

Legutóbb George Clooney betegségének hírére kapta fel mindenki a fejét. Ő már másodszor lett maláriás, ezúttal egy szudáni utazás kapcsán, amely során az ország politikai problémáira szerette volna irányítani a nagyközönség figyelmét. A gondos orvosi ellátásnak hála a híres színész másodszor is felépült a gyakran halálos kimenetelű betegségből, de sajnos nincs mindenkinek ekkora szerencséje. 2009-ben több mint 780 000 áldozata volt a betegségnek. Ha valaki tisztában van azzal, hogy fertőzött területre utazik, van lehetősége a felkészülésre, és a megelőzésére. Ma már olyan hatékony antimaláriás gyógyszerek is rendelkezésre állnak, amelyek mellett napozni is lehet.

A brit X-Faktor című tehetségkutató műsor egyik zsűritagja, Cheryl Cole nem élt a lehetőséggel, nem védekezett a szúnyogok ellne, és tanzániai nyaralása során maláriát kapott. Ennek következtében hetekig kórházi ápolásra szorult. Maláriával fertőződött egyik filmje (PCU, Vakvilág egyetem) forgatásán Jeremy Piven is. Az eset érdekessége, hogy a forgatás nem trópusi területen zajlott, ahol a malária egyébként jellemző megbetegedés, hanem Kanada és Connecticut állam területén. Vélhetően behurcolt esetről lehetett szó.

Egy sokkal hétköznapibbnak számító, de legalább olyan komoly megbetegedés a hepatitis A vírus által okozott tünetegyüttes. Ki ne emlékezne Asthon Kutcher elhíresült 30. szülinapi bulijára, melyen a vendégek, és maga az ünnepelt is veszélybe került. A felkapott Socialista-ban (New York) az italokat kimérő csapos hepatitis A fertőzött volt, ezért a parti minden résztvevőjét be kellett oltani hepatitis A ellen. A bulin ott volt az ünnepelt felesége, Demi Moore, Madonna, Bruce Willis, Gwyneth Paltrow, Salma Hayek, Kate Hudson és Liv Tyler is.

Hasonló malőr történt pár éve a Sports Illustrated című lap Valentin-napi partiján is, Los Angelesben, amikor egy hepatitis A fertőzött szakács készítette az ételeket. A fertőződés veszélye felmerült Beyonce Knowles énekesnő, Kenny Chesney az Egyesült Államok egyik első számú country zenésze, a rapper Kanye West, az Aerosmith együttes tagjai, és Gnarls Barkley nevű Grammy-díjas formáció képviselőinek esetében is. A hepatitis A vírus váratlan vendégként a Zene és Szöveg című film premiert követő bulijában is megjelent. Drew Barrymoret, Sandra Bullockot és Hugh Grantet egyaránt beoltották a fertőző betegség ellen, mely fekáliával szennyezett élelmiszerrel és vízzel terjed.

Az igazság azonban az, hogy az utazási betegségek nem csupán a sztárokat fenyegetik. Az Európai Unió és az EEA/EFTA országokban 17 240 hepatitis A-s megbetegedést regisztráltak 2008-ban. A hepatitis A rendkívül elterjedt kórokozó a mediterrán régióban. A nyaralóknak érdemes védőoltást kérni utazás előtt. Hepatitis A fertőzés szempontjából veszélyes ország Egyiptom, Tunézia, Bulgária és Törökország, de a betegség előfordul a Földközi-tenger teljes partvidékén. A tagállamok összességét tekintve egyre nagyobb az utazáshoz kapcsolható megbetegedések aránya. A typhus esetében ez a trend még erőteljesebben jelentkezik, hiszen a szennyezett vízzel terjedő betegség a tagállamok területén rendkívül ritkának számít. Ennek ellenére 18 tagállamból összesen 233 esetet jelentettek 2008-ban, ami több mint a kétszerese a 2007-es esetszámnak. A megbetegedések az Európai Unión kívüli országokba történő utazásokhoz köthetőek.

A CDC éves járványtani jelentése szerint 5 848 esetben igazoltak maláriás fertőzést a 25 EU és EEA/EFTA országban. Ezeknek nagy részét (81 százalék) négy országból jelentették (Franciaország, Németország, Olaszország és Egyesült Királyság). A betegség zöme importált, de két esetben úgynevezett reptéri maláriáról beszélhetünk. Ez akkor jön létre, amikor a légiközlekedés során fertőzött szúnyogot "utaztatunk" egy olyan területre, ahol egyébként a malária nem jellemző, és ott történik meg a parazita átadása, vagyis a fertőzés. Magyarországon a tavalyi évben összesen 6 maláriás betegről szerzett tudomást az Országos Epidemiológiai Központ.

Annak ellenére, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint világszerte átlagosan 200 000 sárgalázas megbetegedés történik évente, az EU és EEA/EFTA jelentésköteles országaiból nem érkezett hír megbetegedésről. Ez annak köszönhető, hogy a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat (International Health Regulations/IHR) kiemelt figyelmet fordít a betegség terjedésének megelőzésére, ezért minden utazótól megköveteli a megfelelő oltás felvételét, ha fertőzött területre utazik. Ennek példáját követve akár a többi utazási betegség előfordulása is mérsékelhető lenne.

Olvassa el korábbi cikkünket is a témában!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra