Májgyulladás-járvány miatt többen meghaltak

Fertőző májgyulladás-járvány terjed Dél-Kaliforniában, az egészségügyi hatóságok szerint eddig hatan haltak meg a ragályos betegségben.

Különösen a mexikói határ mentén fekvő, dél-kaliforniai San Diego megyében ütközik komoly nehézségekbe a járvány megfékezése. A Los Angeles Times hétvégi száma azt írta: eddig több mint 19 ezer embert oltottak be, a buszpályaudvarokon és -állomásokon mindenütt fertőtlenítő kendőket és kéztörlőket helyeztek el, és erőteljes felvilágosító kampányt folytattak, ám az augusztusban felerősödött járványt nem sikerült visszaszorítani.

Eddig közel 20 ezer embert oltottak be a járvány ellen
Eddig közel 20 ezer embert oltottak be a járvány ellen

Szeptember elején a San Diego-i hatóságok közegészségügyi vészhelyzetet hirdettek. Cristin Mondy, a megye egészségügyéért felelős tisztiorvosa a Los Angeles Timesnak elmondta: tisztában vannak azzal, hogy San Diegóban folyamatosan romlik a helyzet, elsősorban a hajléktalanok és a kábítószer-fogyasztók körében. A megyében több száz fertőzöttet kezelnek kórházakban. A héten San Diegóban fertőtlenítővel lemosták az utcákat, e héten várhatóan Los Angeles egyes részein is fertőtlenítenek majd.


A járvány még márciusban kezdődött San Diego és Santa Cruz megyében, és átterjedt Los Angelesre is, bár magában a nagyvárosban eddig nem regisztráltak halálos áldozatot.

A hepatitis A vírus okozta fertőző májgyulladás rendszerint emberről emberre terjed, de szennyezett víz vagy étel közvetítésével is elkapható. A kórokozó néhány hét lappangási idő után okoz tüneteket, többnyire láz, gyengeség, hasi fájdalom, esetleg sárgaság és sötét színű vizelet jelentkezik. A betegség általában néhány nap leforgása alatt különösebb kezelés nélkül is elmúlik, aki pedig egyszer átesett a fertőzésen, védettséget szerez. A fertőző májgyulladásról bővebben ide kattintva olvashat.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +27 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban szombaton délelőtt a ködfoltok feloszlanak, gyengén felhős, napos idő lesz jellemző.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag