Madárinfluenzából világjárvány?

India keleti részén a hatóságok - több ezer csirke elhullását követően - újabb madárinfluenza-járvány kitörését jelentették, miközben egy másik államban is a vírus megfékezésén dolgoznak.

InfluenzaA laborvizsgálatok megerősítették, hogy a Nyugat-Bengálban talált szárnyasok a halálos fertőzéstől hullottak el - nyilatkozta az állategészségügyi vezető, Dilip Chakraborty a régió fővárosában, Kolkatában. A kormány bejelentése szerint a szárnyasok leölését szerdán kezdik meg.

Az állam egészségügyi hatóságainak az év első felében ötmillió baromfit kellett leölniük a vírus megfékezése érdekében, amikor India legsúlyosabb madárinfluenza-járványával birkózott.

A vírus a 80 milliós népességű Nyugat-Bangál 19 tartománya közül 14-re átterjedt. Emberi fertőzésről azonban egyelőre nem érkezett jelentés.

Az északkeleti Asszám állam tisztviselői már 250 000 csirkét öltek le az elmúlt két hétben a fertőzés terjedésének megakadályozására. Sokan aggódtak a humán fertőzés miatt is, mivel számos, influenzás tünetekkel járó megbetegedést jelentettek. Ennek ellenére Indiában egyelőre nem tapasztalták a H5N1 vírustörzs humán fertőzését.

A WHO adatai szerint a halálos H5N1 vírustörzs 2003 óta közel 250 emberéletet követelt, főként Délkelet-Ázsiában. A szakértők attól tartanak, hogy a vírus mutációja súlyos és könnyen terjedő influenza kialakulását eredményezheti az emberekben, ami becslések szerint a világ népességének egyötödét érintő világjárvány kialakulásához vezethet.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra