Kullancsfertőzés kullancs nélkül!

Vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást el lehet kapni úgy is, hogy az illetőt nem csípte meg kullancs - hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatón a dr. Kapiller Zoltán a Magyar Kullancsszövetség elnöke.

Bár leggyakrabban fertőzött kullancs csípése juttatja be a szervezetbe a vírust, ám két másik módja is van a fertőzésnek. 2007-ben például 26-an kerültek kórházba vagy orvoshoz egy időben amiatt Magyarországon, hogy kullancsencephalitisszel fertőzött kecske nyers tejét itták. Ugyanígy meg lehet fertőződni akkor is, ha a kullancs ürülékét, vagy az elpusztult kullancs tetemének maradványai lélegezzük be - ez megtörténhet istállók takarításakor, vagy akkor is, ha a nyaralóba, lakásba a kutya beviszi a kullancsot, az ott elpusztul és elporlik - ismertette a meglepő fertőzési módszereket dr. Schneider Ferenc infektológus főorvos.

Mivel a kullancsok a talaj zugaiban, illetve az erdei- és mezei rágcsálók földalatti vackaiban átvészelik a hidegebb teleket is, ezért idén is számítanunk kell kullancsokra a természetben, sőt a nagyvárosok parkjaiban is.

Lyme-kór

Lyme-kór
Dr. Kapiller Zoltán a sajtótájékoztatón mutatott be friss, élő, vérrel teleszívott kullancsokat, amelyeket az elmúlt napokban szedett ki kutyákból - tehát még ilyen zord, havas, hideg időben is megélnek és "áldozatra lesnek" ezek az élősködők.

Dr. Vészi Zsuzsa házi gyermekorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyermekek immunizálását érdemes most megkezdeni ahhoz, hogy nyárra, a táborozások idejére már védettek legyenek a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás ellen, mivel a védettséghez 3 oltásra van szükség.
Mivel azonban még több más betegséget is okozhatnak a kullancsok, például Lyme-kórt, amely ellen nincs védőoltás, ezért ha a szabadba megy valaki, akkor viseljen olyan öltözetet, amely alá nem tudnak bemászni az élősködők, és használjon kullancsriasztó spray-t.
A védekezést ne hanyagoljuk el, mert a kullancsok által terjesztett betegségek közül némelyik halálos!

Kéky Kira

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +24 °C
Minimum:
+6, +13 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt általában közepesen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag