Kötelező lett egy újabb védőoltás

A kötelező oltási rend része lett a pneumococcus baktérium elleni oltás, amellyel középfülgyulladás, arcüreggyulladás, tüdőgyulladás és agyhártyagyulladás előzhető meg - írja a Magyar Közlöny.

A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló rendelet módosítása szerint a védőoltást a 0-6 éves korúak körében a folyamatos oltási rendszerben kell végrehajtani.

A kötelező pneumococcus oltás a 2014. június 30. után megszülető csecsemőkre vonatkozik. A korábban született és a már megkezdett, önkéntesen igénybe vehető, térítésmentes pneumococcus elleni védőoltásban részesült gyermekek oltását az eddigi előírások szerint kell folytatni.

Egy nemrég megjelent tanulmány szerzője, J. Eric Oliver professzor arra kereste többek között a választ, hogy miért hisznek még mindig annyian az orvosi összeesküvésekben. A professzor szerint emögött bizonyos pszichológiai jellemvonások állnak. "Vannak olyan emberek, akiknek ezek az elméletek azért szimpatikusak, mert egyenesek, egyszerűek és jól érthetőek. A tudományos magyarázatok ezzel szemben gyakran nagyon bonyolultak és sok bennük a bizonytalan tényező." Jóval nehezebb megérteni a biológiai és epidemiológiai folyamatokat, mint azt, hogy "ha ez bekerül a szervezetedbe, akkor neked rossz lesz." A teljes cikket ide kattintva olvashatja el. A rendelet kitér arra is, hogy a méhnyakrák-megbetegedésért felelős humán papilloma vírus (HPV) elleni védőoltás kötelezően felajánlható lesz: a tizenkét éves lányok a házi gyermekorvos vagy az iskolaorvos által térítésmentes védőoltásban részesíthetők. A rendelet ezen része szeptember 1-jén lép hatályba.

Tavaly október végén jelentette be az egészségügyért felelős államtitkárság, hogy kötelezővé teszik a pneumococcus elleni védőoltást, a HPV elleni vakcina pedig kötelezően felajánlandó lesz.

A tapasztalatok szerint az eddig az ajánlott kategóriába tartozó pneumococcus oltást szinte valamennyi két éven aluli gyerek megkapta, és a szakmai tapasztatok azt indokolták, hogy ezt az oltást is vegyék fel a kötelező védőoltások sorába - mondta akkor Beneda Attila, a tárca helyettes államtitkára. A védőoltás három oltásból álló sorozatot jelent.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat tájékoztatása szerint Magyarországon eddig tíz fertőző betegség ellen volt az életkorhoz kötött kötelező védőoltás. Ezek: a gümőkór (tuberculosis), a torokgyík, a szamárköhögés, a merevgörcs (tetanus), a mumpsz , a bakteriális agyhártyagyulladás és a hepatitis B.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra