Koronavírus: van, ahol idős háziorvosokat is be kell vetni

Az elsődleges járványügyi ellátónak kijelölt Jósa András Kórház COVID-osztályán az orvoshiány miatt már eddig is dolgoztak oda vezényelt pszichiáterek és ortopéd orvosok, most a megfelelő végzettséggel rendelkező háziorvosokkal próbálnák javítani a helyzetet.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében olyan rossz a helyzet, hogy a háziorvosokat korra való tekintet nélkül elkezdték berendelni kórházi munkára - írja a 444.hu több forrásból megerősített információira hivatkozva. A portál szerint a kormányhivatal elkezdte 24 órás határidővel kórházi munkára rendelni a megfelelő szakvizsgával rendelkező háziorvosokat az elsődleges járványügyi ellátóként működő nyíregyházi Jósa András Kórházba, mert egyszerűen nem maradt elegendő beosztható orvos az intenzív osztályokra, illetve a koronavírusos betegek kezeléséhez.

Nagy lehet a baj Nyíregyházán. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
Nagy lehet a baj Nyíregyházán. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Sokan vannak veszélyeztetett korban

A lap által megkérdezett háziorvosok úgy tudják, hogy a berendeléskor az egyetlen szempont, hogy van-e megfelelő szakvizsgájuk, az életkor pedig nem számít, holott a megye háziorvosainak több mint a fele 60 évesnél idősebb, és közülük többen küszködnek krónikus betegségekkel, azaz veszélyeztetettek.

Koronavírus: ezért olyan rosszak a magyar adatok Rusvai Miklós virológus szerint azért olyan rosszak jelenleg a magyar koronavírus-statisztikák, mert az első hullám alatt nagyon jók voltak az adataink. Úgy véli, sokkal többet kellene tesztelni, a vakcina megjelenését pedig jövő március-áprilisra várja. További részletek itt .

"A megyei kórházban annyira súlyosak a létszámgondok, hogy a COVID-osztályon értesülésünk szerint eleve szolgálnak már ideirányított pszichiáterek és ortopéd orvosok is, hozzájuk csatlakozhat most több háziorvos" - olvasható a cikkben. A Jósában jelenleg mintegy 300 koronavírusos vagy COVID-19 -gyanús beteget ápolnak, legalább tizedüket intenzív osztályon, közel 30 embert lélegeztetőgépen. Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a Jósa András Kórház 66 éves főigazgatója, Adorján Gusztáv a múlt hunyt el koronavírus-fertőzésben Budapesten.

A járvány miatt teljesen bezárkózott egy magyar falu - további részletekért kattintson társportálunk, az nlc.hu cikkére .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra