Koronavírus: van, ahol az utcán is kötelező lesz a maszk

Németországban kitiltják az oltatlanokat a kiskereskedelmi üzletekből, míg az olasz főváros, Róma utcáin újból kötelező lesz a maszk használata. Eközben Svájcban diákok tömege került karanténba, Norvégiában pedig minden beutazót tesztelnek. Friss európai összefoglalónk következik.

Komolyan fellépnek az oltatlanok ellen Németországban

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek tanácskozásán hozott döntés szerint Németország valamennyi tartományában bevezetik, hogy a COVID-19 elleni védőoltással nem rendelkezőket kitiltják a kiskereskedelemből. Az oltatlanok így kizárólag az alapellátást biztosító boltokba léphetnek be.

Annak érdekében, hogy lassítsák a vírus terjedését, egy sor további korlátozásról is döntöttek. Az új szabályok közé tartozik, hogy az oltatlanokat a kulturális és más szabadidős intézményekből is kitiltják, így nem járhatnak például moziba vagy uszodába. Az oltatlanok elszigetelését szolgálja az a szabály is, hogy egy-egy háztartás tagjai legfeljebb egy további háztartás maximum két tagjával tölthetik együtt az időt, ha van a csoportban oltatlan.

Mindenkire vonatkozó korlátozás egyebek mellett, hogy szilveszterkor és újévkor tilos a gyülekezés és a tűzijátékok használata. Korlátozzák a tömegrendezvényeket is, zárt térben a helyiség befogadóképességének legfeljebb 50 százalékát lehet kihasználni és maximum ötezer embert lehet beengedni. A szabad ég alatt tartott rendezvényeken legfeljebb 15 ezer ember vehet részt. Az oltatlanokat a tömegrendezvényekről is kitiltják.

Róma utcáin ismét kötelező lesz a maszk

Az olasz fővárosban, Rómában is szigorítanak, ugyanis szombattól egészen újévig újból kötelező az orrot és szájat elfedő maszk használata. Erről Roberto Gualtieri római főpolgármester beszélt csütörtökön, aki azt mondta, a kötelező maszkviselés mindenekelőtt a római belvárosra vonatkozik, ahol a vásárlóutcák és a turisztikai látványosságok zöme található. A szabályok betartását a hatóságok ellenőrzik, a rendelkezést megszegőket 400-tól 1000 euróig terjedő bírsággal büntetik.

Róma utcáin szombattól ismét kötelező lesz a maszk.
Róma utcáin szombattól ismét kötelező lesz a maszk. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

Lazio tartomány - amelynek Róma a székhelye - több városában, köztük a repülőteréről ismert Fiumicinóban, vagy Albanóban és Frascatiban szintén ismét kötelező a szabadtéri maszkviselés. Ugyanezt a korlátozást vezették be jó néhány olasz nagyvárosban, így például Torinóban, Milánóban vagy Nápolyban, és csütörtöktől Szicília egész területén, valamint Friuli-Venezia Giulia tartományban. Az északolasz Trentino-Alto Adigéban hétfőtől lesznek kötelezőek ugyanezek a korlátozások.

Diákok tömege került karanténba Svájcban

Koronavírus: mit tudunk az omikron variánsról ?

Közben Svájcban mintegy 2000 embert, köztük 1600 diákot helyeztek karanténba a Genfi-tónál, a koronavírus omikron variánsa okozta két megbetegedés miatt. A megbetegedéseket egy nemzetközi iskolában regisztrálták, ahol az egyik tanuló családtagja dél-afrikai úton járt. Minden, karanténba helyezett diák a nemzetközi iskola három telephelyének egyikén, a Genftől 25 kilométerre északra fekvő Founexben tartózkodott. Ez utóbbi helyen tíz napra karantént rendeltek el, és mindenkinek PCR-tesztet kell végeztetnie.

Norvégiában minden beutazót tesztelnek

Norvégiával kapcsolatban fontos változás, hogy az oda utazóknak péntek óta kötelező koronavírus-tesztet elvégeztetniük az országba érkezéskor, függetlenül attól, hogy kaptak-e védőoltást. A határátkelők többségén tesztállomásokat állítottak fel, ahol pedig még sincs ilyen, ott 24 órán belül máshol kell elvégezni a tesztet, és ez esetben gyorsteszt is elegendő. A tesztelési kötelezettség alól kivételt képeznek a határon ingázók, a légitársaságok személyzete és a hivatásos gépjárművezetők.

Továbbá más, koronavírus elleni intézkedéseket is szigorítanak Norvégiában, különösen regionális szinten. Erre Ingvild Kjerkol egészségügyi miniszter szerint az omikron variáns terjedésének késleltetése érdekében van szükség. A cél a helyzet ellenőrzés alatt tartása, az új vírusváltozattal kapcsolatos ismeretek bővítése és az egészségügyi rendszer túlterhelésének elkerülése.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra