Koronavírus: újabb tüneteket jeleztek

HáziPatika

Az eddig ismertetett légúti panaszok mellett, úgy tűnik, sok betegnél emésztőrendszeri tüneteket is kivált a koronavírus.

Láz, végtagfájdalmak, száraz köhögés, nehéz légzés - a koronavírus terjedése kapcsán eddig ezekre a tünetekre hívta fel a hatóság a figyelmet. A járvány miatt felállított kínai kutatócsoport szerint azonban sok betegnél különböző emésztőrendszeri tünetek is jelentkeztek.

Virológus: ez lassíthatja a koronavírus terjedését

Duda Ernő virológus professzor szerint nem a további szigorításokon múlik a koronavírus terjedése, inkább azon, hogy az emberek mennyire képesek öntudatosan és fegyelmezetten viselkedni, betartani a már meglévő ajánlásokat. Azt is mondta, nagy a valószínűsége, hogy a vírus itt marad velünk, és nekünk meg kell tanulnunk együtt élni vele. Kattintson a részletekért!

Emésztőrendszeri zavarok is jelentkeztek

A vizsgálat szerint a vírus epicentrumának számító Hupej tartományban a fertőzöttek felénél étvágytalanság és hasmenés is fellépett. Sőt, a betegek egy része fő panaszukként nevezték meg ezeket a tüneteket. A tanulmány emellett azt is kiemelte, hogy az emésztőrendszeri panaszokkal küzdők esetében sokkal hosszabb idő telt el az első tünetek jelentkezésétől a kórházi kezelésig, mint azoknál a koronavírusos betegeknél, akik elsősorban légúti panaszokat tapasztaltak. Ezek a betegek ráadásul kisebb arányban is gyógyultak meg, mint azok, akiknél a légúti tünetek voltak dominánsak. 

Sok betegnél hasmenés és étvágytalanság a fő tünet. Fotó: Getty Images
Sok betegnél hasmenés és étvágytalanság a fő tünet. Fotó: Getty Images

Az eredmények ismeretében a kutatók azt javasolják, hogy az orvosok vizsgálják felül az eddigi ellátási protokollt. Szerintük az emésztőrendszeri panaszok esetén az eddigieknél korábban fel kellene vetni a koronavírus-fertőzés gyanúját, nem szükséges várni a légzőszervi gondok kialkulására.

Bár az ázsiai országok jelentős részében már lecsengőben van, Európában még csak most jön a járvány neheze. Péntekig a koronavírus több mint 3400 áldozatot szedett csak Olaszországban, de ezer felé közelít a halálesetek száma Spanyolországban is. Magyarországon egyelőre három haláleset köthető a koronavírushoz, a járványügyi szakemberek szerint azonban a következő hetekben drasztikusan megnő az érintettek aránya.

Forrás: Eurekalert!

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+15, +20 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban szombaton délelőtt a gyengén felhős és erősen felhős időszakok egyaránt jelen lesznek, a Duna-Tisza közén és az északkeleti területeken alakulhat ki a legnagyobb eséllyel záporeső, zivatar.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag