Koronavírus: több sportoló kaphatta el, mint hitték

Vélhetően sokkal több magyar sportoló kapta el a koronavírus-fertőzést, mint amennyit hivatalosan lejelentettek a sportszövetségek. Mostanra viszont már szinte mindannyian védettek.

A koronavírus-járvány ideje alatt a sportkluboknak és a szövetségeknek kötelezően le kellett jelenteniük, ha egy sportolójuk elkapta a fertőzést. Ezt azonban nem sikerült 100 százalékosan teljesíteniük - árulta el Soós Ágnes, a Sportkórház főigazgatója a Spirit FM-nek adott interjújában. A hivatalos adatok pontatlanságára akkor jöttek rá, amikor az egyik szövetség antitestvizsgálatot rendelt el a tagjainak a védőoltás beadatása előtt. Az eredmények egyértelműen megmutatták, hogy a sportolók jelentős része már átesett a betegségen.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány,
A hivatalos adatnál jóval több sportoló kaphatta el a koronavírus. Fotó: Getty Images

A sportolók többségét már rég beoltották

A koronavírus okozta világjárvány miatt több nagy sporteseményt is elhalasztottak tavaly. Azt már tudjuk egy ideje, hogy ezeket az elmaradt versenyeket idén bepótolják, a kockázat azonban még sokáig is ott lebeg mind a versenyezni, mind a szurkolni vágyók feje felett. A biztonság érdekében a magyar labdarúgó-válogatott tagjainak beoltását már nagyon hamar elkezdték, hogy az európai bajnokság kezdetére már biztosan kialakuljon a védettségük - ismertette Dr. Toma József, a Válogatott Kereteket Ellátó Szolgálat vezetője.

Koronavírus: kérdéses, lehetnek-e nézők az olimpián - kattintson!

Azonban nem csak focistáink, hanem olimpikonjaink időben megkapták az új típusú koronavírus elleni védőoltást, Tokióba utazásuk előtt pedig még egy teljes körű szűrővizsgálat is vár rájuk. A sportolók mellett egyébként az őket elkísérő szakmai stáb is megkapta már az oltásokat, így összesen 780 személyt immunizáltak a biztonságos olimpiai részvétel érdekében - mondta el a Sportkórház főigazgatója.

Soós Ágnes és Toma József a sportolóknál jelentkezett oltási reakciókról is említést tett. Elmondásuk szerint sokaknál vállfájdalom, levertség és alvászavar lépett fel, de a többségnél már elmúltak ezek a mellékhatások. Egyetlen egy komolyabb eset volt, amikor egy sportoló már fertőzött volt, de nem tudtak róla, és úgy kapta meg a vakcinát. Ennek egy súlyos megbetegedés lett a vége, azóta viszont már felépült az érintett, sőt, már versenyt is nyert.

Szigorú szabályokra számíthatnak

A Sportkórház főigazgatója az olimpiai részvétel szigorú feltételeiről is mesélt a rádióban. Mint mondta, minden sportolónak le kell tölteni egy mobilapplikációt, amelyen keresztül a szervezőbizottság figyelni tudja a mozgásukat. Aki pedig megszegi a szabályokat - például a tiltás ellenére kimegy a városba -, az súlyos büntetésre számíthat. Azt azonban senki sem érti, hogy Japán - rendező ország létére - miért nem törekedett a minél magasabb átoltottsági arány elérésére.

Majdnem minden olimpikon be lesz oltva, ezzel szemben Japánban csupán a lakosság 3,9 százaléka kapott oltást. Olvassa el a részleteket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra