Koronavírus: teljes körű zárlatot sürgetnek Németországban

Nem sikerült ellenőrzés alá vonni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedését, és megszüntetni az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődésének veszélyét Németországban.

A gazdasági és társadalmi életet befagyasztó teljes körű zárlatot kell elrendelni Németországban a koronavírus -járvány második hullámának elhúzódó tetőzése miatt a nemzeti tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina (Leopoldina - Nationale Akademie der Wissenschaften) kedden kiadott rendkívüli állásfoglalása szerint. A legtekintélyesebb német járványügyi szakértők, köztük a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője, Lothar Wieler által jegyzett állásfoglalásban kiemelték, hogy nem sikerült ellenőrzés alá vonni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedését, és megszüntetni az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődésének veszélyét. Ezért elkerülhetetlen, hogy az eddigi "enyhe", részleges zárlatot felváltsa az ország életét messzemenően befagyasztó "kemény" zárlat .

Már van, ahol most is éjszakai kijárási tilalom van este 9 után. Ilyen például a képen látható Mannheim is. Fotó: Thomas Lohnes/Getty Images
Már van, ahol most is éjszakai kijárási tilalom van este 9 után. Ilyen például a képen látható Mannheim is. Fotó: Thomas Lohnes/Getty Images

A vártnál rosszabbul teljesítettek a korlátozások

Kifejtették, hogy a november elején bevezetett és időközben megszigorított korlátozások révén hozzávetőleg 43 százalékkal csökkent az emberek fertőzésveszéllyel járó érintkezéseinek száma a korlátozások előttihez képest. Ez elmarad a járvány második hullámát sikeresen megfékező európai országokban, például Írországban mért 60 százalék körüli szinttől, és messze elmarad a Németországban az első, tavaszi hullám idején mért 63 százaléktól. Az intézkedések nem is váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a napi új regisztrált fertőződések száma túlságosan magas és naponta több száz halálos áldozatot szed a járvány.

Ez az esély a helyzet megfordítására

Ugyanakkor a karácsonyi ünnepi időszak jó "keretfeltételeket" kínál a trend megfordításához, mert ilyenkor mindig elcsendesül az élet, csökken a gazdasági aktivitás és szünetet tart a legtöbb állami intézmény, így automatikusan csökken a fertőzésveszéllyel járó kapcsolatok, találkozások száma. Erre a kiinduló helyzetre építve egy két szakaszból álló zárlatot kell elrendelni a Leopoldina szerint.

Szlávik: "látni a járvány végét!" Mindenki, aki teheti, kérje a koronavírus elleni védőoltást - javasolja Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa, aki szerint már látni a járvány végét. További részletek itt.

December 14-től fel kell függeszteni az iskolakötelezettséget és a feltétlenül szükséges minimumra kell szorítani a személyes találkozásokat. Így minden vállalkozásnál, állami hivatalnál és egyéb szervezetnél a lehető legnagyobb mértékben át kellene állni az otthoni munkavégzésre . A december 24-én kezdődő második szakaszban a mindennapi élethez elengedhetetlen termékeket árusító boltokon kívül minden üzletnek és ügyfélforgalommal működő egyéb szolgáltatónak zárva kell tartania, és a családi élet területén is a szükséges minimumra kell korlátozni az érintkezést, így az idén nemcsak az utazásoktól, kirándulásoktól, hanem a családi összejövetelektől is el kell tekinteni az ünnepek idején.

Január 10-ig kellene kitartaniuk

Németországnak ebben a lezárt állapotban kell kitartania január 10-ig ahhoz, hogy a járvány enyhülésének reményével kezdhesse az új évet - áll a Leopoldina állásfoglalásában, amely egy sor javasolt részletszabályt, köztük a maszkviselés kiterjesztéséről szóló előírás-tervezetet is tartalmaz. Egybehangzó sajtóértesülések szerint ugyancsak szigorítást, a kiskereskedelem felfüggesztését, a karácsonyi iskolai szünet meghosszabbítását sürgeti Angela Merkel kancellár is. Tervei szerint rövidesen ismét rendkívüli tanácskozást tart az úgynevezett miniszterelnöki konferenciával (MPK) - a tartományi kormányfők egyeztető testületével -, hogy döntsenek az újabb korlátozásokról.

423 áldozat egy nap alatt

Az RKI keddi adatai szerint az utóbbi 24 órában 14 054 fertőződést szűrtek ki, mintegy 3 százalékkal többet az egy héttel korábbi 13 604-nél. A SARS-CoV-2 okozta betegséggel (COVID-19) összefüggésben 423 halálesetet regisztráltak egy nap alatt. Az új esetekkel együtt 1 197 709 fertőződést mutattak ki vírusteszttel, a járvány halálos áldozatainak száma pedig 19 342-re emelkedett Németországban. A COVID-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) legutóbbi, hétfői összesítése szerint egy nap alatt 71-gyel, 4179-re emelkedett. Gépi lélegeztetésre 60 százalék - 2513 beteg - szorul. A kimutatás szerint országszerte 27 291 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 5450 ágy szabad.

Bangó Margit is átesett a koronavíruson, de már jól van. A Kossuth-díjas énekesnő szervezete gyorsan legyőzte a betegséget. További részletkért kattintson társportálunk, az nlc.hu cikkére .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra