Koronavírus: szigorítanak a németek, leáll a fél ország

A koronavírus-járvány első, tavaszi hulláma óta a legszigorúbb korlátozásokat vezetik be Németországban. November végéig csaknem teljesen felfüggesztik egyebek mellett a vendéglátóipar és a kulturális szektor működését. A közoktatást és a napközbeni gyermekellátás rendszerét viszont nem állítják le.

A koronavírus-járvány gyorsulása révén a teszttel kiszűrt fertőzések száma már hét nap alatt megduplázódik, az intenzív kórházi kezelésre szorulók száma pedig tíz nap alatt nő a duplájára - ismertette Angela Merkel kancellár. Mint mondta, a folyamat feltartóztatásához közös erőfeszítésre van szükség, ki kell szabadulni az exponenciális (robbanásszerű) növekedésből.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus korlátozás, koronavírus Németország

Csaknem teljesen felfüggesztik a vendéglátóipar és a kulturális szektor működését.
Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Fontos a kontroll

Az esetek 75 százalékában nem tudni, hogy miként történt a fertőzés, ezért széles körben csökkenteni kell az új típusú koronavírus átadásának veszélyével járó kapcsolatokat - emelte ki a kancellár. Úgy fogalmazott, hogy a korlátozások célja az "akut egészségügyi szükségállapot" elkerülése. Ehhez gondoskodni kell arról, hogy a kapcsolatkutatással foglalkozó helyi egészségügyi hatóságok ismét fel tudják tárni és meg tudják szakítani a fertőzési láncolatokat. Ha nem lehet követni a vírus útjait, akkor ellenőrizetlenül terjed tovább, ami gyorsan súlyos következményekhez, például az intenzív osztályok telítődéséhez és gyógyszerhiányhoz vezet - mondta Angela Merkel. Az egészségügyi hatóságok akkor tudják feltárni az összes fertőzési láncolatot, ha a megelőző hét napon kiszűrt fertőződések százezer lakosra vetített száma 50 alatt van. Ezt az állapotot kell ismét elérni - fejtette ki a kancellár.

"Négyhetes terápia" jön

Koronavírus: lakhelyelhagyási tilalom lesz Franciaországban - a részletekért kattintson ide!

A bajor kormányfő, Markus Söder szerint az emberek a koronavírus-járvány erősödése miatt eleve óvatosabbak, így egyáltalán nem az a helyzet, hogy teltházas mozik, vendéglők vagy szállodák működését kell felfüggeszteni négy hétre. Azonban a korlátozások így is igen súlyosak, de nem lehet tovább várni velük. A "négyhetes terápia" következetes végrehajtása viszont jó alapot biztosíthat ahhoz, hogy Németország átvészelje a telet a világjárvány közepette - fejtette ki. Egyébként a korlátozásokkal sújtott vállalkozások és egyéb szervezetek - például színházak vagy sportegyesületek - bevételkiesésének 75 százalékát megtérítik. Az ötvennél több embert foglalkoztató cégek esetében pedig a vállalatok állami támogatásáról szóló európai uniós szabályokhoz igazítják a kártérítés mértékét. A programra tízmilliárd eurót - mintegy 3670 milliárd forintot - fordítanak majd.


A koronavírus úgynevezett reprodukciós rátájának (R) hétnapos mozgóátlaga a keddi adatok szerint 1,21. Ez azt jelenti, hogy 100 fertőzött átlagosan 121 embernek adja tovább a kórokozót. A COVID-19 miatt intenzív osztályon kezeltek száma jelenleg 1500 körül van, csaknem felük lélegeztetésre is szorul.

Kiderült, meddig védett a koronavírustól az, aki már átesett a fertőzésen - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-8, -3 °C

Hazánkban kedden délelőtt erősen felhős lesz az ég, csak északkeleten lehet szakadozottabb a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag