Koronavírus: sokkal több fertőzött lehet Olaszországban

A hivatalos adatokhoz képest hatszor többen fertőződhettek meg az új koronavírussal Olaszországban egy új reprezentatív felmérés szerint.

Majdnem 1,5 millió embernél, az olasz népesség 2,5 százalékánál fejlődhetett ki a SARS-CoV-2 koronavírus ellenanyaga az Istat olasz statisztikai hivatal és az egészségügyi minisztérium felmérésének hétfőn publikált adatai szerint. Ellenanyagot akkor termel a szervezet egy vírus ellen, ha már találkozott vele, vagyis átesett a fertőzésen. A felmérést az ország lakosságát reprezentáló mintán, 64 660 ezer ember szűrésével végezték el május 15. és június 15. között.

Kiket kellene először beoltani? Nemcsak az a kérdés, hogy mely országokban a legfontosabb elkezdeni a vakcinázást, de az is, hogy egy adott állam lakosságán belül kik azok, akiknek a leghamarabb meg kell kapnia az oltásokat. Részletek itt.

A hivatalos adatok ezzel szemben eddig 248 229 COVID-fertőzöttről és 35 166 halottról szólnak. A vizsgálat jelentős különbségeket tárt fel az egyes régiók között, a legsúlyosabban érintett északi Lombardiában a lakosok 7,5 százalékánál lett pozitív az ellenanyagteszt, míg Szicíliában 0,3 százalék volt az arány.

Azt is megállapították, hogy az ellenanyaggal rendelkező páciensek majdnem 30 százalékánál nem jelentkeztek a betegség tünetei. Ez már csak azért is érdekes, mert eddig úgy vélték szakértők, hogy leginkább azoknak a COVID-betegek vérében nem mutatható ki ellenanyag, akiknél enyhe lefolyású volt a fertőzés.

Így néznének ki a Barbie babák, ha a járvány miatt átalakult mindennapjainkat mutatnák. A fotókat megtekintheti az nlc.hu cikkében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég. Több helyen várható eső, zápor. Az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. Késő este 3, 9 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra