Koronavírus: sokan félnek az edzőtermektől

A rendszeresen sportolók mintegy egynegyede nem tér még vissza az edzőtermekbe - derült ki egy friss amerikai felmérésből.

Európában már tavaly tavasszal is jelen lehetett az új koronavírus - állítják kutatók. Részletek itt.

A kétezer válaszadó összesen 24 százalék mondta azt, hogy nem keresi fel a közeljövőben a konditermeket, harmaduk pedig azt, hogy valószínűleg ritkábban sportol majd teremben, mint tette azt a koronavírus-világjárvány kitörése előtt - derül ki a New York Post cikkéből. A megkérdezettek közül sokan adtak hangot adnak, hogy nem szívesen hordanának maszkot: 26 százalékuk nem is menne olyan terembe, ahol elvárás a maszkviselés. Ezzel együtt pontosan ugyanekkora azok aránya, akik nem mennének be olyan helyre, ahol nem kötelező elvárás a maszk használata.

edzőterem, sport, testmozgás, koronavírus, szájmaszk, COVID-19
Nem mindenki lenne hajlandó maszkot viselni edzés közben. Fotó: Getty Images

Összességében a válaszadók 62 százaléka értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy a maszkviselés segíthet a koronavírus terjedésének lassításában , 83 százalékuk pedig úgy foglalt állást, hogy nagyobb biztonságban éreznék magukat, ha mindenki viselne maszkot mellettük az edzőteremben. Az eszközök és berendezések rendszeres áttörlése szintén fontos szempont a biztonságérzet alakulásában: a megkérdezettek 38 százalékuk jelölte be azt a lehetőséget, hogy rendszeresen le fogja törölni használat előtt a különböző felületeket. Mi több, tízből kilencen jobban fognak figyelni arra, hogy mások is rendesen letisztítják-e maguk után az általuk használt eszközöket, 49 százalékuk pedig akár szóvá is tenné ennek esetleges elmulasztását.

Az új típusú koronavírus ( SARS-CoV-2 ) miatti kényszerű bezártság során a megkérdezettek 42 százaléka alakított ki otthon saját edzősarkot, amit sokan legalább annyira, ha nem még jobban szeretnek, mint a korábban látogatott konditermüket. Ezen kívül az elmúlt hónapok során a válaszadók jobban megszerették magukat is. Négyből hárman azt válaszolták, jobban elfogadják a testüket, mint a világjárvány előtt. Ugyancsak jó hír, hogy a felmérés résztvevői saját bevallásuk szerint átlagosan négy pozitív változtatást eszközöltek az életmódjukban a járvány kitörése óta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra