Koronavírus: sokan ezért nem kérik a második oltást

Pénteki adatok szerint a beoltottak száma 5 084 642 fő itthon, közülük 3 445 557-en pedig már a második oltást is megkapták. Jócskán vannak azonban olyanok, akik az első vakcina után úgy döntenek, nem veszik fel a második adagot.

Magyarországon továbbra is sokan válogatnak, és sokan vannak olyanok is, akik az első oltást követően nem jelentkeztek az ismétlő oltásra - mondta el Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az ATV Híradójának . A szakember hozzátette: sokak úgy érzik, hogy "felesleges" számukra a második dózis, illetve, hogy mivel javul a helyzet, már nem is lesznek betegek.

Koronavírus: mekkora eséllyel fertőződünk meg oltás után? Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy mekkora eséllyel fertőződhetünk meg, kerülhetünk kórházba vagy halhatunk meg a koronavírus elleni védőoltás beadatása ellenére is. Mutatjuk, mekkora ezen események kockázata az immunizáltak körében. Kattintson !

Az immunológus szerint biztatóak az eredmények

A riportban kitértek arra is, hogy az Amerikai Orvosi Kamara szaklapjában megjelent a Sinopharm teljes dokumentációja, ami szerint a tesztelés során vizsgált kétféle, inaktivált vírusból készült vakcina 72,8 százalékos, illetve 78,1 százalékos hatékonysággal védett a súlyos tünetek kialakulásától. Az eredményekkel kapcsolatban megkeresték Lisziewicz Julianna, immunológust, aki nagyon biztatónak nevezte a hírt. "Influenza elleni vakcinában általában nem szoktunk 70 százalékos hatékonyságot elérni, az 60 vagy 60 alatt szokott lenni" - mutatott rá.

Az immunológus szerint, bár a kínai vakcina erőssége kicsit elmarad az mRNS-alapú oltóanyagokétól , így is nagyon jó immunválaszt biztosít. Azt azonban hozzátette: elképzelhetőnek tartja, hogy a Sinopharm vakcinából ismétlő oltást kell majd adni.

Egymillió dollárt nyert, mert beoltatta magát - olvassa el a részleteket korábbi cikkünkben !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra