Koronavírus: össze kell fognunk a 2. hullám megfékezéséért

Összefogásra van szükség a koronavírus-járvány második hullámának megfékezéséhez - jelentette ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Figyelmeztetett, hogy a jelen helyzetben különösen fontos az általános higiéniai szabályok és a hatályos jogszabályok betartása.

Koronavírus: nem mindenhol indult zavartalanul a tanév - részletek itt .

A koronavírus-járvány továbbra is velünk van, ezért most még inkább vigyáznunk kell egymásra, hogy zavartalanul folyhasson a hagyományos oktatás. A kormány célja a szeptember 1-jétől bevezetett szigorításokkal az, hogy megvédje az emberek egészségét és a munkahelyeket úgy, hogy közben ne álljon meg az élet, hogy az iskolák ismét megnyithassák kapuikat a normál tanrend szerint - emelte ki a szóvivő. Mint mondta, ez nemcsak a gyerekek és a pedagógusok, de a szülők és a munkaadók érdeke is. A járvány felerősödése ugyanis a gazdaságot, így a munkahelyeket is veszélybe sodorná.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus második hullám, koronavírus iskolák, koronavírus gyerekek, koronavírus diákok, koronavírus szülők, koronavírus védekezés, koronavírus megelőzés
Összefogásra van szükség a koronavírus-járvány második hullámának megfékezéséhez.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Szülőként erre kell figyelnünk

A kormányszóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy a szülőknek is szem előtt kell tartaniuk a hatályos szabályok betartását annak érdekében, hogy távol tartsák az új típusú koronavírust az intézményektől. Nagyon fontos, hogy beteg gyereket ne vigyenek az iskolákba, valamint figyeljenek a rendszeres kézmosásra, a távolságtartásra, és az általános higiéniai szabályok betartására is. Ezek ugyanis garantálják a közösség biztonságát és a tanév zavartalanságát - fogyalmazott Szentkirályi Alexandra.

Tavasszal már láttuk, mit érünk el, ha összefogunk. Most is erre van szükség, hogy megfékezzük a koronavírus -járvány második hullámát - tette hozzá a szóvivő.

A szakértő szerint nem segít a határzár, mert a behurcolt esetek a 10 százalékát sem érik el az új fertőzéseknek - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra