Koronavírus: Oroszországban ennyire komoly a helyzet

Először emelkedett 37 ezer fölé pénteken az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírusos fertőzések száma Oroszországban, és a halottak száma is az eddigi legtöbb volt.

Koronavírus: hónapok óta nem történt ilyen Nagy-Britanniában .

Az igazolt fertőzöttek száma az orosz operatív törzs pénteken közölt adatai szerint 37 131-gyel 8 168 305-re emelkedett: a napi növekmény 0,46 százalék, a tünetmentes esetek aránya 9,1 százalék. Az új koronavírusos fertőzés következtében egy nap alatt 1064-en vesztették életüket, ezzel az áldozatok száma immár 228 453-ra nőtt. Kiemelendő, hogy október folyamán 15. alkalommal dőlt meg a halálozási rekord; a nem véglegesített halálozási ráta 2,8 százalék. A felépültek száma 25 453-mal 7 117 060-ra emelkedett, míg az aktív esetek száma 822 792.

Fertőtlenítenek a Leningrádi pályaudvaron Moszkvában. A kép október 21-én készült.
Fertőtlenítenek a Leningrádi pályaudvaron Moszkvában. A kép október 21-én készült, forrás: Getty Images

Oroszországban egyébként a járvány kezdete óta több mint 203,4 millió, az elmúlt napon pedig 680 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 1 786 526 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.

Országos munkaszünet jön

A járvány terjedésének lelassítása érdekében Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte, hogy október 30. és november 7. között országos munkaszünetet vezessenek be. Az ország régiói a helyi állapotok függvényében korábban is megkezdhetik a leállást, és az országos határidő lejárta után is fenntarthatják a kényszerszabadságolást.

"Tavaly ilyenkor azt hittük, hogy rosszabb már nem lehet, aztán jött a harmadik hullám: akkor is szinte beleszakadtunk a sok munkába, és pszichésen belerokkantunk a rengeteg halottba. De, ami most történik, minden képzeletünket és eddigi tapasztalatunkat felülmúlja" - mondja egy, a kolozsvári járványkórház COVID-osztályán dolgozó orvos. De nem csak Kolozsváron ilyen rossz a helyzet - a koronavírus miatt Románia egészségügyi katasztrófa felé tart.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra