Érdemes hozzátenni, hogy az említett 70 százalék csupán egy átlag, és mint oly' gyakran, az ördög ezúttal is a részletekben lakozik. Mint arra Jameel Inal, a Londoni Metropolitan Egyetem immunológus professzora a The Conversation oldalán megjelent cikkében felhívta a figyelmet, a vakcina klinikai kísérletei során mindössze 62 százalékos hatékonysággal alakult ki optimális védettség a beoltott önkéntesek szervezetében. Az oltóanyagot két dózisban kell beadni, a teljes immunitás kialakulása pedig két héttel a második oltás után várható. Egy technikai hiba okán ugyanakkor akadt egy kisebb csoport, akik első alkalommal csupán fél adag oltóanyagot kaptak, másodjára viszont már teljes dózist. Körükben a vakcináció hatékonysága 90 százalékra emelkedett, és ennek köszönhető a 70 százalékos átlag is az összes résztvevőre vonatkoztatva.
Kétségkívül érdekfeszítő kérdés mindazonáltal, hogy vajon hogyan lehetséges, hogy kisebb dózisban adott oltóanyaggal jelentősen hatékonyabban tudtak védettséget kialakítani az érintettek körében. Jameel Inal szerint könnyen előfordulhat, hogy a magyarázat az oxfordi vakcina kialakításában rejlik. Ha pedig valóban erről van szó, úgy ez egyszersmind azt is jelentheti, hogy a vakcinát hatékonyabbá lehetne tenni.
Hogyan működik az oxfordi vakcina?
A válasz kifejtéséhez először is érdemes röviden kitérni arra, hogyan működnek általában véve a védőoltások. Minden vakcina alapja, hogy az immunrendszernek egy-egy kórokozó valamilyen jól felismerhető részeit, úgynevezett antigéneket mutatnak be. Az immunrendszer erre válaszul fellép az antigén ellen: a B-sejteknek nevezett immunsejtek antitesttermelést indítanak be, illetve olykor a T-sejtek is akcióba lendülnek, hogy ártalmatlanítsák a szervezet saját, de fertőzött sejtjeit. Egyes B- és T-sejtek később is emlékeznek a bemutatott antigénekre, ha tehát a jövőben a beoltott személy újra találkozik az érintett vírussal vagy baktériummal, a hosszú távon is fennmaradó memóriasejtek bármikor gyors ellentámadást tudnak indítani.
Leegyszerűsítve tehát a vakcináció lényege, hogy kontrollált módon imitáljon egy valódi fertőzést, azaz anélkül alakítson ki immunitást, hogy közben ténylegesen megbetegítené az embert. Hetek múltán aztán, amikor kialakulnak a megfelelő memóriasejtek, már védettségről beszélhetünk . Egyes vakcinák esetén ehhez két adagban is be kell adni az oltóanyagot. Ennek oka, hogy az első oltás nem mindenkinél generál teljes mértékű immunitást, ennél fogva szükség van egy második, megerősítő dózisra.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Ami az új koronavírus ( SARS-CoV-2 ) elleni védőoltásokat illeti, azok többféle módszert is alkalmaznak a vírus antigénjeinek bemutatására. Léteznek egyszerűbb kialakítású vakcinák, mint például az egyaránt kínai Sinopharm és Sinovac által fejlesztett oltások, amelyek teljes, de elölt, avagy inaktivált vírust tartalmaznak, azt mutatják be az immunrendszernek. Más oltóanyagok ezzel szemben az emberi szervezet saját sejtjeit utasítják arra, hogy előállítsák a koronavírus egy specifikus részét: a tüskefehérjét, amelyet a vírus a sejtekbe való behatoláshoz alkalmaz, és amely egyben egy különösen jól felismerhető antigén az immunrendszer számára.
De hogyan érhető el, hogy az emberi sejtek előállítsák a koronavírus egy fehérjéjét? Nos, a vakcinák a vírus genetikai kódjának azon részét juttatják csupán be a sejtekbe, amely a tüskefehérjét kódolja, annak egyfajta tervrajzaként értelmezhető. Azok a sejtek, amely megkapják ezt a genetikai kódot, azt beolvasva elkezdik termelni a fehérjét. A Pfizer és BioNTech közös fejlesztésű, valamint a Moderna oltóanyaga egyaránt hírvivő RNS formájában szállítja ezt a kódot. Más oltóanyagok ártalmatlan vírusokat használnak közvetítőként. Az oxfordi vakcina esetében ez egy csimpánzok között terjedő adenovírus, amit genetikailag úgy módosítottak, hogy ne legyen képes szaporodni, reprodukálódni. Ez utóbbi módszert nevezzük vírusvektor-vakcináknak.
Mi köze a vírusvektornak a hatékonysághoz?
Egyelőre nem tisztázott pontosan, hogy vajon miért mutatott jobb hatékonyságot a klinikai tesztek alkalmával csökkentett első dózis esetén az oxfordi vakcina. Mindenesetre fennáll a lehetősége, hogy a titok nyitját a vírusvektoros kivitelezés rejti. Ugye, ebben az esetben a tüskefehérjét leíró genetikai kódot egy másik, ártalmatlanított vírus juttatja el a sejtekbe. Az immunrendszer ugyanakkor nemcsak a SARS-CoV-2-vírus tüskefehérjéje ellen lép fel, hanem a vektorként használt vírussal szemben is. Ez utóbbi immunválasz pedig talán még azelőtt elpusztíthatja a második adag oltás egy részét, mielőtt az kifejthetné a hatását. Végeredményben tehát egyes esetekben csökkenhet a második, megerősítő oltás hatása. Amennyiben azonban egy kisebb első adag nyomán nem jön létre erős immunválasz a vektor ellen, úgy a második dózis is sértetlenül működhet.
Ha kiderül, hogy valóban ez a magyarázat a különös kísérleti eredményekre, úgy az optimális adagolás beállításával máris javítható lehet az oxfordi vakcina hatékonysága. Az AstraZeneca ugyanakkor egy másik lehetséges megoldást is vizsgál, méghozzá az orosz Szputnyik-V vakcina mintájára. Az orosz vakcinafejlesztők szintén vírusvektorral dolgoztak, csakhogy az oltás két adagját két különböző humán adenovírussal alkották meg. Ez a hibrid vakcináció csökkenti annak kockázatát, hogy az első oltás erős immunválaszt generáljon a másodikkal szemben, ennél fogva a vakcina remélt hatékonysága is jobb esélyekkel őrizhető meg. Az elmélet tesztelése érdekében az AstraZeneca - tavaly december végi bejelentése szerint - újabb kísérletekbe kezdett, ahol az oltás első adagját a saját, második dózisát az orosz oltóanyaggal adják be önkénteseknek.
Mekkora a veszély szabadtéren, hogy elkapjuk másoktól az új típusú koronavírus-fertőzést? A témáról ide kattintva olvashat bővebben.
Legjobban: