Koronavírus Olaszországban: "nem úsztunk meg még semmit"

Az egy nappal ezelőtti 766-hoz képest csökkent a koronavírus-fertőzés áldozatainak a száma Olaszországban, ráadásul február 20. óta most először csökkent az intenzív osztályokon kezeltek száma is. Mindazonáltal Franco Locatelli, a Közegészségügyi Hivatal (Iss) elnöke azt mondta, nem úsztak meg még semmit.

Biztató hírről számolt be egy amerikai immunológus - olvassa el a részleteket !

Olaszországban túllépte a 15 ezret az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, egy nap alatt 681-en vesztették életüket. Ez azonban a legkevesebben az elmúlt egy hét során, amely időszak alatt az elhunytak száma most először maradt hétszáz alatt - közölte szombat esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság.

88 ezer felett a fertőzöttek száma

A diagnosztizált fertőzöttek száma viszont 2886-tal emelkedett a szombati 2339-hez képest. Az azonosított fertőzöttek száma jelenleg 88 ezer felett van: 63 százalékuk nem szorul kórházi kezelésre, intenzív osztályon négyezernél valamivel kevesebben vannak. Franco Locatelli kiemelte, hogy a járvány olaszországi terjedése kezdetétől, február 20-ától ez volt az első alkalom, hogy az intenzíven kezeltek száma csökkent, 74 beteggel. A gyógyultak száma elérte a 20 996-ot, a gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma pedig meghaladta a 124 ezret. Az országban eddig több mint 650 ezer vírustesztet végeztek.

Locatelli hozzátette, hogy a számok továbbra sem engedélyezik az óvintézkedések enyhítését. "Nem úsztunk meg még semmit, a mostani adatok az eddigi kijárási korlátozás eredményei, és továbbra is felelősségteljes magatartást kell követnünk" - hangoztatta az egészségügyi szakértő. Megjegyezte, az óvintézkedéseket megsértők a halottak emlékét sértik meg.

Koronavírus: kevesen járnak Torino utcáin, akik mégis kimennek, maszkot viselnek
Koronavírus: kevesen járnak Torino utcáin, akik mégis kimennek, maszkot viselnek. Fotó: Getty Images

A tájékoztatón elhangzott, hogy nyolcvanra emelkedett a járványban elhunyt olasz orvosok száma, tízezer felett van a megbetegedett egészségügyi dolgozóké. Az új koronavírus-fertőzésben életét veszítette a kormányfő Giuseppe Conte egyik személyi testőre is, 52 évesen.

Rendelet tiltja a szabadban sétálást és kocogást

A belügyminisztérium adatai szerint az országos kijárási korlátozás március 11-i bevezetése óta 4,6 millió ellenőrzést végeztek, és több mint 173 ezer személy ellen indult feljelentés , mivel indokolatlanul tartózkodott az utcán. Az utóbbi két napban 15 ezren sértették meg a kijárási korlátozást. A gócpont Milánóban 38 százalékra emelkedett az otthonukat elhagyók száma. Nápoly sikátorai megteltek utcai árusokkal és vevőkkel. Emilia Romagna tartomány kormányzója rendelettel tiltotta be a szabadban sétálást és a kocogást a tavaszi szünet napjaiban.

Az egészségügyi hatóságok továbbra is hangsúlyozzák, hogy az óvintézkedések április 13-ig tartó meghosszabbítása után sem várható ezek teljes feloldása. A korlátozások fokozatos enyhítéséről majd a számok függvényében döntenek. A Corriere della Sera című napilap értesülései szerint azonban a termelési ágazat jelentős nyomást gyakorol a római kormányra a minél gyorsabb újraindítás érdekében, attól tartva, hogy az olasz gazdaság "pótolhatatlan veszteséget" szenved az európai és nemzetközi versenytársakkal szemben.

Disney Worldöt varázsoltak az otthonukból, mert az igazi bezárt a járvány miatt - olvassa el a részleteket az nlc.hu cikkében .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra