Koronavírus: nyáron újabb gócok alakulhatnak ki

A szerb járványügyi szakértők szerint a koronavírus ősszel teljes bizonyossággal visszatér, de a figyelmetlenség és a felelőtlenség miatt akár a nyáron is kialakulhatnak újabb gócok. Ennek ellenére Szerbia, illetve Magyarország többi szomszédja is folyamatosan enyhít a korábban bevezetett intézkedéseken.

A járványügyi szakértők figyelmeztetése ellenére Szerbia tovább enyhít a koronavírus elleni intézkedéseken. Eltörölték például a szabadtéri rendezvények résztvevőinek számára vonatkozó korlátozást, zárt térben pedig legfeljebb ötszázan tartózkodhatnak. A korábban elhalasztott nyári fesztiválokat augusztusban szervezik majd meg. A szerbek hétfőig 11823 igazolt fertőzöttről és 249 halálesetről számoltak be.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus világjárvány, koronavírus halottak száma, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus korlátozások
Kesztyűt és maszkot viselő nő Belgrádban. Fotó: Getty Images

Szlovénia megnyitja a határt az olaszok előtt

Szlovénia várhatóan június 15-én megnyitja Olaszországgal közös határát - közölte Anze Logar szlovén külügyminiszter. Mint mondta, Olaszországban a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatos egészségügyi helyzet nagyon gyorsan javul, de egyes tartományokban eltérő képet mutat. Mindazonáltal hozzátette, Szlovénia optimistán tekint a határok június 15-ei újranyitása elé.

Ljubljana április végétől és május elejétől szigorú óvintézkedések mellett fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, és újraindította a gazdaságot, május közepén pedig - elsőként az Európai Unióban - hivatalosan is bejelentette a koronavírus-járvány végét. Olaszország kivételével már minden szomszédos országgal újranyitotta a határait. A horvát, magyar és osztrák állampolgárok korlátozások nélkül léphetik át a szlovén határt. A szerbek eddig 1485 fertőzöttről és 109 áldozatról adtak hírt.

Horvátországban 3 napja nincs új eset

A SARS-CoV-2 két különböző vírus hibridje - kattintson a részletekért!

Horvátországban harmadik napja nem diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzöttet, valamint az elmúlt tíz napban nulla és egy között ingadozott a napi új esetek száma. Az első fertőzés több mint három hónappal ezelőtti megjelenése óta 2247 megbetegedést és 104 halottat regisztráltak, valamint 2126 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Az aktív fertőzöttek közül 10-en vannak kórházban, közülük ketten művi lélegeztetésre szorulnak.

A koronavírussal foglalkozó horvát válságstáb újabb enyhítéseket jelentett be. Ennek értelmében az üzleteknek hétfőtől nem kell kötelezően bezárniuk egy órára délután, hogy fertőtlenítsék a helyiségeiket. A közegészségügyi intézet ajánlásai szerint ezt napközben folyamatosan kell megtenniük. Horvátország, hogy megmentse a nyári idényt, május végén megnyitotta határait több EU-tagállam állampolgárai előtt, Olaszország azonban egyelőre még nincs a kedvezményezett országok listáján.

Ukrajnában még mindig tombol a járvány

Továbbra sem lassul a koronavírus terjedése Ukrajnában. Az elmúlt 24 órában 463 új beteget és 9 újabb halálesetet regisztráltak, így összesen már több mint 28 ezer embert fertőzött meg és 805 áldozatot követelt az új kór Ukrajnában. Az egészségügyi dolgozók közül eddig 5101-en fertőződtek meg, közülük az elmúlt napban 51-en. A kormány eközben mégis a korlátozások újabb enyhítésére készül azokban a régiókban, amelyekben azt a helyzet megengedi. Az újabb lazítások várhatóan június 10-étől lépnek érvénybe. A tervek szerint lehetővé válik egyebek mellett az üdülőhelyek megnyitása - azonban csak bizonyos szabályok betartása mellett, amelyeket a tárca határoz majd meg.

Ausztriában már csaknem 17 ezer koronavírusos esetet és 672 áldozatot, Romániában mintegy 20500 fertőzöttet és 1334 elhunytat, Szlovákiában pedig 1530 megbetegedést és 28 halálesetet regisztráltak hétfőig.

Elnöki kitüntetést kapott a kenyai kisfiú az érintésmentes kézmosó kitalálásáért - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra