Koronavírus: nem lett baj a svéd stratégiából

A szomszédos országok aggódva figyelték Svédország rendhagyó, meglehetősen laza válságkezelési stratégiáját a koronavírus-járvány idején. Azonban úgy tűnik, nem jött be a sokak által megjósolt összeomlás az egészségügyben.

Ahogy már olvashatták a HáziPatika.com -on, Svédország nem rendelt el a többi európai ország intézkedéseihez hasonló korlátozásokat a koronavírus-járvány megfékezése érdekében. A kormány azt javasolta a svédeknek, hogy lehetőség szerint dolgozzanak otthonról és kerüljék a zsúfolt helyeket. Emellett mindössze arra szólították fel az állampolgárokat, hogy viselkedjenek felnőttként. Nincs korlátozás, és nincs bírság sem, ha valaki alapos indok nélkül hagyná el az otthonát. Az óvodák, az iskolák, a boltok, a kávézók és az éttermek is nyitva maradtak, kisebb szigorítások mellett.

Ezzel szemben Svédország szomszédai már nagyon hamar, március közepén bejelentették a kijárási korlátozásokat, hogy csökkentsék a koronavírus terjedésének kockázatát. A svédek azonban sok kritika ellenére is kitartottak a minimális szabályozással járó stratégiájuk mellett.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Svédország, koronavírus korlátozások, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus halottak száma, koronavírus skandináv országok, koronavírus Finnország, koronavírus Norvégia, koronavírus Dánia
Stockholmban nem állt meg az élet. Fotó: Getty Images

Nézzük a számokat!

Dániában 9206 koronavírus -fertőzöttet és 443 áldozatot, Norvégiában 7710 beteget és 207 halottat, Finnországban pedig 4906 megbetegedést és 206 halálesetet jelentettek csütörtökig. Ezzel szemben a svédek már több mint 20 ezer igazolt fertőzöttről és 2462 elhunytról számolat be. A különbség tehát jól látszik: csak Svédországban csaknem annyi fertőzött van, mint a másik 3 országban összesen, a svéd áldozatok száma pedig mintegy háromszorosa a szomszéd országok összesített adatának.

Az egészségügy még bírja

Még nem adottak a feltételek a mindennapi élethez való visszatéréshez - fogalmazott a napokban Giuseppe Conte olasz kormányfő. A részletekért kattintson ide!

Ezek után nem csoda, ha hetek óta terjednek a vészjósló elméletek a svéd egészségügy összeomlásáról. Egy dán újságíró például azt írta korábban, hogy Svédország koronavírus-járványra adott reakcióját követni olyan, mintha egy horrorfilmet nézne az ember. Az időzített bomba azonban nem robbant, ugyanis egyelőre nem váltak túlterheltté a svéd kórházak - írta meg a privátbankár.hu . A friss információk szerint az intenzívosztályokon még 30 százalékos tartalékkapacitás áll rendelkezésre, ennek pontos értéke azonban régiónként eltér.

Mivel van tartalékkapacitás, el tudjuk látni azokat a koronavírus-fertőzötteket, akik intenzív ellátásra szorulnak – emelte ki Johanna Sandwall, a Nemzeti Egészségügyi és Jóléti Bizottság tagja. A Svéd Közegészségügyi Hatóság járványügyi vezetője, Anders Tegnell pedig azzal számol, hogy a főváros május folyamán elérheti az úgynevezett nyájvédettséget. Mint mondta, modelljeik szerint Stockholmban olyan sok immunis ember lesz, hogy az jelentősen lelassíthatja majd a koronavírus-járvány terjedését.

Közvélemény-kutatások szerint egyébként a svédek többsége támogatja a kormány rendhagyó válságkezelési stratégiáját, a kormányzó párt népszerűsége ugyanis jelentősen nőtt a koronavírus-járvány kirobbanása óta.

A svájci gyerekek anyák napján újra megölelhetik a nagymamát - a részleteket társportálunk, az nlc.hu cikkében olvashatja el!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra