Koronavírus: mi a helyzet a kínai vakcinákkal?

Miközben egyre biztatóbb hírek érkeznek több koronavírus elleni oltóanyagról, Kínában "csendben" beoltottak közel egymillió embert. Megnéztük, eddig mit lehet tudni a kínai fejlesztésű és gyártású vakcinákról.

Míg a koronavírus-járvány aktuális hullámában a világ leginkább az engedélyeztetés kapujában álló amerikai és európai gyógyszergyártók vakcinajelöltjeire koncentrál, Kínában egészen más helyzet kezd körvonalazódni oltóanyag-fronton - erről számolt be cikkében a vox.com.

kínai oltóanyag
Kínában már gőzerővel oltanak. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Eddig közel egymillió ember kapta meg Kínában a koronavírus elleni vakcinát - erősítette meg a fejlesztésben és gyártásban érdekelt kínai gyógyszeripari vállalat, a Sinopharm Group elnöke a Sichuan Daily napilapnak. A két dózisból álló oltásokat a július végén kezdődött sürgősségi program keretében kezdték beadni, bár erről a kínai kormány egyelőre kevés részletet árult el.

Egymillió oltott, nagy remények

Amit eddig tudni: a kínai államtanács engedélyezte a veszélyeztetett csoportok tagjainak, beleértve a munkájuk miatt magasabb kockázatnak kitett egészségügyi dolgozóknak, vámtisztviselőknek és közlekedési dolgozóknak, hogy megkapják a jelenleg rendelkezésre álló három kínai oltóanyag valamelyikét. Ezek közül kettőt a Sinopharm Group, egyet pedig (a CoronaVac-ot) a szintén kínai székhelyű Sinovac Biotech gyárt. Megerősített hírek szerint azóta ezek az oltóanyagok több kínai tartomány nagyvárosaiban elérhetők: a helyi önkormányzatok a lakosságnak hivatalosan is "felkínálták". Kínában a tisztviselők a mai napig nagy nyomásnak vannak kitéve, hogy a lehető legalacsonyabban tartsák a koronavírusos esetek számát, mert csak így tudják elkerülni az újabb tömeges tesztelést és komplett városok lezárását. Ezért ösztönzik a helyi önkormányzatokat a védőoltások regionális terjesztésére - magyarázta a jelenséget Yanzhong Huang, a Seton Hall Egyetem globális egészségüggyel foglalkozó professzora. Az új típusú koronavírus elleni oltóanyagok iránti érdeklődés egyébként nagy: akad olyan tartomány, ahol október közepétől 750 ezer adag vakcinát adtak be.

Egy, a Nature folyóiratban publikált felmérés szerint Kínában a megkérdezettek 90 százaléka elfogadná a védőoltást. Ezzel a kutatásban résztvevő 19 ország közül Kínában a legmagasabb az oltást pártolók száma. Egyes szakértők viszont megkérdőjelezik, hogy van-e értelme a tömeges oltások bevezetésének egy olyan országban, ahol eleve alacsony a regisztrált fertőzöttek száma. (Kínában a hivatalos adatok szerint eddig alig 93 ezer megbetegedést regisztráltak.)

Az elmúlt pár napban több biztató hír is érkezett az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta COVID-19 megbetegedés ellen fejlesztett vakcinák tesztelésével kapcsolatban. Az azonban egyelőre továbbra is kérdés, hogy melyik lesz a tuti befutó - ha egyáltalán lesz ilyen -, vagy melyeket kezdhetik el a leghamarabb használni. Az alábbiakban összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat. Részletek!

A vakcinakísérletek és a potenciális oltóanyagok alkalmazásának nem konvencionális megközelítése számos kockázatot rejt - ahogy arra szakértők is felhívják a figyelmet. Míg a világ más tájain a vakcinaprojekttel foglalkozó nagy gyógyszeripari cégek, mint a Pfizer/ BioNTech, a Moderna, vagy az AstraZeneca időközi adatokat is közölnek a klinikai vizsgálatok harmadik szakaszáról, addig a kínai sürgősségi programban jóváhagyott és használt három vakcina széleskörű klinikai tesztelésének eredményeiről eddig nem számoltak be a gyártók. Noha a Sinovac képviselője nemrég azt nyilatkozta, hogy várhatóan jövő hónapban közlik majd az előzetes adatokat, nemzetközi közegészségügyi szakértők arra figyelmeztetnek: ezek pontos ismerete nélkül kockázatos ennyi embert beoltani. Nem bizonyítható ugyanis, hogy a szóban forgó oltóanyagok kellően biztonságosak és hatékonyak.

Kína egyébként élen jár a vakcinakísérletekben. A klinikai vizsgálatok harmadik fázisában tartó 13 oltóanyag közül öt kínai vállalatok készítménye. Ezek tömeges tesztelése azonban más országokban folyik - többek között Brazíliában -, ahol a magasabb fertőzöttség miatt gyorsabb a folyamat. "Eddig minden lépésünkkel - a kutatásoktól kezdve a klinikai vizsgálatokon át a gyártásig és sürgősségi felhasználásig - világelsők voltunk" - nyilatkozta Liu Jingzhen, a Sinopharm Group elnöke. Mivel azonban sem a Sinopharm, sem a Sinovac nem közölt hivatalos eredményeket a klinikai tesztelés harmadik fázisáról, valójában az amerikai és az európai vakcinagyártók mögé sorolhatók.

Mi derült ki a kínai oltóanyagokról eddig?

Ami a klinikai vizsgálatok első két fázisából hivatalosan tudható - és ami a JAMA, illetve a The Lancet Infectious Diseases című folyóiratban is megjelent -, hogy a Sinopharm két vakcinája immunválaszt váltott ki. A pár száz tesztalany közül egyikük sem tapasztalt az oltás után nemkívánatos egészségügyi hatásokat , ahogy a Sinovac sem jelentett hasonlót. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem is várhatók ilyenek, ugyanis az is csak most derül majd ki - ahogy egyre több embert oltanak be -, hogy milyen ritka mellékhatásokat okozhatnak ezek a védőoltások.

Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogyha a kínai vakcinákról idővel bebizonyosodik, hogy kellően hatékonyak és a legtöbb ember számára biztonságosak, kiüthetik-e a nyeregből például a Pfizer/BioNTech vagy a Moderna jelenleg még nem engedélyezett oltóanyagát. Előnyeik közé tartozik, hogy mivel elölt vírust tartalmaznak, nem igényelnek speciális tárolási körülményeket: hűtőszekrényben 2-8 fok között 3 évig felhasználhatók. Ezzel szemben a Pfizer/BioNTech oltóanyagát minimum -70 fokon kell tárolni, ami a szállítást is megnehezíti. A kínai sürgősségi programból az is kiderült, hogy a vakcina szétosztása is viszonylag rövid idő alatt levezényelhető, már amennyiben valóban 2 millió legyártott adagot szórtak szét Kínában.

Zheng Zhongwei, az oltások fejlesztéséért felelős kínai tisztviselő elmondta, hogy terveik szerint év végéig 600 millió, 2021 végéig pedig egymilliárd adag koronavírus elleni oltóanyagot gyártanak, amiből külföldre - Brazíliába és Törökországba - is szállítani fognak. (A Sinopharm vakcináit egyébként már az Egyesült Arab Emírségekben is jóváhagyták sürgősségi felhasználásra.)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra