Koronavírus: mekkora a veszély az iskolákban?

Jelenleg koronavírus-járvány harmadik hullámának erősen visszahúzódó szakaszánál tartunk, a helyzet javulása miatt pedig már számtalan korábbi korlátozás feloldása sorra kerülhetett. Az óvatosság viszont továbbra is indokolt lehet, hiszen most is több tucatnyi oktatási intézményben jelen van a vírus, a hivatalos adat pedig nem is feltétlenül mutatja meg a valós képet.

Május 10-én már gimnazisták is visszatérhettek az iskolákba - nézze meg a képeket!

A koronavírus-járvány igen erős harmadik hulláma miatt idén márciusban is bezártak az iskolák és az óvodák. Több mint egy hónap elteltével, április 19-én azonban újra megnyitottak az óvodák, és az általános iskolák alsó tagozatos diákjai is visszaülhettek az iskolapadba. A tapasztalatok akkor azt mutatták, hogy ez a lépés nem járt a fertőzés terjedésének fokozott kockázatával, ugyanis csak 1-1 csoport vagy osztály esetében kellett elrendelni rendkívüli szünetet, újabb zárásra viszont nem volt szükség - ismertette korábban Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár. Május 10-én pedig már a felsősök és a középiskolások is visszatérhettek a jelenléti oktatáshoz, így joggal merült fel a kérdés, hogy ez vajon mennyire emelte a megfertőződés veszélyét.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus fertőzöttek
Most is több tucatnyi oktatási intézményben jelen van a vírus.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Milyen most a helyzet az iskolákban?

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) arról tájékoztatta a Népszavát, hogy jelenleg az óvodák 0,15 és az iskolák 0,5 százalékában kellett rendkívüli szünetet, illetve digitális munkarendet elrendelni az új típusú koronavírus megjelenése miatt. A lap ez alapján úgy számol, hogy a mintegy 13500 iskolai feladatellátási-helyből 65-70 iskolában lehet most érvényben valamilyen járványügyi intézkedés. Fontos azonban kiemelni, hogy intézmények teljes bezárásáról továbbra sincs szó, csak 1-1 osztály érintett.

A valós érintettség ennél magasabb lehet

Ezek a hivatalos adatok azonban nem minden esetben fedik a valóságot - hívta fel a figyelmet a Népszavának nyilatkozó Nagy Erzsébet, aki a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) egyik ügyvivője. Mint mondta, ők több olyan esetről is halottak már, amikor egy-egy diákról ugyan kiderült, hogy koronavírus-fertőzött , hivatalos karantént azonban nem rendeltek el az esetükben, mindössze hazaküldték őket lábadozni. Aggodalomra adhat okot továbbá, hogy kontaktkutatás semmilyen formában nincs az iskolákban, vagyis nem tesztelik azokat, akik az oktatás sokán érintkeztek a fertőzött diákokkal és tanárokkal.

Koronavírus: így indult újra az oktatás itthon - olvassa el a részleteket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra