Koronavírus: megugrott a fertőzöttek száma Romániában

Romániában váratlanul az előző hét átlagának másfélszeresére ugrott, 238-ra emelkedett csütörtökön az utóbbi 24 órában diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma.

A napi jelentésekben május közepe óta nem volt ilyen magas, az utóbbi tíz napban pedig már egyszer sem érte el a 200-at az új esetek száma. A stratégiai kommunikációs törzs csütörtöki közleményében emiatt arra figyelmeztette Románia lakosságát, hogy a fertőzésveszély csökkentése érdekében továbbra is szigorúan be kell tartani az egészségügyi óvintézkedéseket: a védőmaszkok és kesztyűk viselését a zárt terekben, továbbá a távolságtartást és a gyakori kézfertőtlenítést.

További lazításokra készülnek

Romániában eddig 19 907 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust , a járvány eddig belföldön 1299 emberéletet követelt, külföldön pedig 114 Covid-19-ben szenvedő román állampolgár vesztette életét. A gyógyultak aránya elérte a 70 százalékot. Az országban április 29-én tetőzött a járvány több mint 7700 nyilvántartott aktív esettel. A fertőzöttek száma szerdáig 4600 alá csökkent, a csütörtöki jelentésben szereplő új esetek miatt ismét megközelítette a 4700-at.

Az egyik bukaresti utcát fertőtlenítik védőruhás alkalmazottak. Fotó: Getty Images
Az egyik bukaresti utcát fertőtlenítik védőruhás alkalmazottak. Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Romániában május 15-én veszélyhelyzet váltotta fel az addigi rendkívüli állapotot, és enyhítették a koronavírus-járvány miatt hozott kijárási korlátozásokat. A bukaresti kormány múlt héten tovább lazított a kijárási és gyülekezési korlátozásokon. Június elsejétől kezdődően a távolságtartási előírások betartása mellett egyebek mellett engedélyezték a kerthelyiségek működését, a legfeljebb ötszáz néző számára tartott szabadtéri előadásokat, és nézők jelenléte nélkül újraindulhattak a sportmérkőzések is.

A román hatóságok június 15-étől a nagy bevásárlóközpontok megnyitására készülnek, az intézkedés bevezetését azonban elhalaszthatják, ha a fertőzöttek számának növekedése tartósnak bizonyul.

Nem segít a koronavírus-helyzeten, ha a denevéreket bántják. A jellegzetes repülő emlősök hírnevének nem tett jót a koronavírus, pedig egy rendkívül hasznos és fontos állatról van szó. Hogy miért ilyen fontosak, arról bővebben az nlc.hu cikkében olvashatunk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra