Koronavírus: megfékezték a járványt a britek

Nagy-Britannia mára jórészt ellenőrzése alá vonta a koronavírus-járványt, de az óvatosság továbbra is indokolt - mondta Boris Johnson brit miniszterelnök. Nem sokkal pedig bejelentették, hogy a jövő hét végétől kötelező lesz a szájmaszk viselése az angliai boltokban.

A brit kórházakban kezelt koronavírus -fertőzöttek és a halálozások száma is folyamatosan csökken, nemcsak a nagy-britanniai járvány korábbi gócpontjában, Londonban, hanem az egész országban - közölte a miniszterelnök. Ugyanakkor azt javasolta a briteknek, hogy az idén nyaraljanak belföldön.

Kötelező lesz a maszk

A brit kormányfő szerint egyre több tudományos érv támasztja alá azt is, hogy a szájmaszk viselése zárt helyiségekben - például az üzletekben - komoly előnyökkel jár. Néhány órával később a Downing Street szóvivője bejelentette, hogy a kormány döntése értelmében július 24-étől, vagyis jövő péntektől a boltokba és a szupermarketekbe betérő vásárlóknak kötelezően szájmaszkot kell viselniük. Az előírás megszegői 100 font (csaknem 40 ezer forint) pénzbírsággal számolhatnak. Angliában egyébként jelenleg a tömegközlekedési eszközökön kötelező a szájmaszk viselése, máshol nem. Skóciában viszont a múlt hét óta a boltokban is szájmaszkot kell viselni az új típusú koronavírus elleni védekezés jegyében.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Európa, koronavírus Nagy-Britannia, koronavírus Egyesült Királyság, koronavírus Oroszország, koronavírus járványhelyzet
Nagy-Britannia mára jórészt ellenőrzése alá vonta a koronavírus-járványt.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Enyhítések is vannak

Megszűnt a Magyarországról és számos más országból Angliába és Skóciába beutazók karanténkötelezettsége. A kedvezményezett listán összesen 59 ország szerepel. A teljes cikkért kattintson ide!

Hétfőn, a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások újabb lépéseként kinyithattak Angliában a szépség-, a manikűr- és a tetoválószalonok, valamint a szoláriumok, a gyógyfürdők és más olyan létesítmények, amelyekben a személyzet tagjai és a vendégek a kormányrendelet megfogalmazása szerint közeli fizikai kapcsolatba kerülhetnek. Angliában hetek óta folyamatosan enyhítik a március végén elrendelt korlátozásokat: a múlt héten kinyithattak az éttermek, a pubok, a kávézók, a szabadtéri edzőlétesítmények, a játszóterek, a mozik, a múzeumok, a képtárak, a szabadidőparkok, a könyvtárak, a vallási intézmények és a közösségi központok is. A hétvégétől fogadhatnak vendégeket a szabadtéri uszodák, és ugyancsak a hétvégén lehetővé vált a szabadtéri zenei, tánc- és színielőadások megtartása. Azonban ezeken az előadásokon is érvényesíteni kell az emberek közötti távolságtartást előíró szabályokat. Az Egyesült Királyság egyébként a koronavírus-járvány kezdete óta több mint 291 ezer igazolt esetről és csaknem 45 ezer áldozatról számolt be.

Oroszország is lazít a szabályokon

Közben Oroszország bejelentette, hogy szerdától eltörli a kötelező kéthetes karanténba vonulást azon beutazó orosz és külföldi állampolgárok esetében, akik háromnaposnál nem régebbi negatív koronavírustesztet tudnak felmutatni. Az érintetteknek orosz vagy angol nyelvű igazolással kell rendelkezniük arról, hogy polimeráz láncreakció (PRC) módszerével elvégzett laboratóriumi vizsgálaton estek át és az alapján nem fertőzöttek, vagy hogy G immunoglobulin (IgG) antitest termelődött a szervezetükben.

Tárgyalnak Magyarországgal

Egy korábbi bejelentés szerint Moszkva szerdától kezd tárgyalásokat 13 európai és ázsiai országgal - köztük Magyarországgal - a rendes légiközlekedés helyreállításának lehetőségéről. Az országban egyébként a koronavírus-járvány kezdete óta több mint 23,4 millió, az elmúlt nap folyamán pedig 203 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával 273,5 ezer embert tartanak orvosi megfigyelés alatt. Az igazolt esetek száma a 739 ezerhez közelít, a halottak száma pedig hamarosan eléri a 11600-at.

Nagyon úgy néz ki, hogy nem véd az újrafertőződéstől az, ha egyszer már elkaptuk a koronavírust - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra