Koronavírus: még várniuk kell az olaszoknak

Még nem adottak a feltételek a mindennapi élethez való visszatéréshez - fogalmazott Giuseppe Conte olasz kormányfő a koronavírus-járvány olaszországi gócpontjaként ismert Lombardiában tett látogatása során.

Lombardiai körútja első állomásán, Milánóban a miniszterelnök kijelentette, Olaszország hatalmas erőfeszítést tett a járványhelyzetben, ezért nem szabad most mindent feladni. A járványgörbe lefelé ívelését követő fázis nem a "felszabadulást" jelenti, hanem a koronavírus-járvánnyal való együttélés időszakát - mutatott rá. Mint mondta, az olasz kormány a helyes utat akarja követni, még akkor is, ha ezzel a lakosság nemtetszését váltja ki. Ezzel azokra a bírálatokra utalt, amelyek szerint túl lassú ütemben tervezik feloldani a márciusban bevezetett korlátozásokat.

A kormányfő egyébként a koronavírus -járvány február 20-ai, olaszországi kezdete óta most először látogatott Lombardiába: Milánóból a különösen sok halottat számláló Bergamóba és Bresciába ment tovább. Elmegy továbbá a február 23-án vesztegzár alá helyezett Lodi és Codogno városba is, ahol az első betegeket regisztrálták, illetve a szomszédos Emilia Romagna tartományban Piacenzába, ahol a legtöbb idős személy hunyt el.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Olaszország, koronavírus korlátozások, koronavírus enyhítések, koronavírus kijárási korlátozás, koronavírus kijárási korlátozás enyhítése, koronavírus Lombardia
Maszkot viselő férfi Torinóban. Fotó: Getty Images

Így enyhít Olaszország

Koránt sincs még vége a járványnak - figyelmeztetett Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. Közben már átlépte a 3 milliót is a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma világszerte. A részletekért kattintson!

A koronavírus miatt kihirdetett inézkedések enyhítése egyelőre kizárólag a gépgyártást érinti. A kijárási korlátozás május 18-áig még biztosan érvényben marad Olaszország teljes területén. A legnagyobb olasz napilap, a Corriere della Sera megszerezte azt a titkos szakértői jelentést, amelynek alapján az újság szerint a kormány nem merte elindítani a korábban május 4-étől meghirdetett "nyitást". Ehelyett például szüneteltetik az oktatást szeptemberig, és nem engedélyezték a templomok rendes megnyitását sem.

Azonban hiába az óvatosságra intés, több tartomány saját hatáskörben máris enyhítette a koronavírus megfékezését célzó korlátozásokat. Több helyen engedélyezték például a sétálást és a hétvégi házak megnyitását. Máshol pedig a lakosok maguktól indultak újra: Rómában az utcák a szigorú rendőri ellenőrzés ellenére is tele voltak gyalogosokkal, beszélgető emberekkel a hétfői napsütésben.

A polgári védelem hétfő esti adatai szerint Lombardiában 590 új fertőzöttet diagnosztizáltak, miközben egy nap alatt 124-en haltak meg. Országszerte pedig már több mint 119 ezer embert fertőzött meg és csaknem 27 ezer életet követelt az új típusú koronavírus a Johns Hopkins egyetel kedd délutáni összesítése szerint.

100 éves lengyel férfi gyógyult fel a koronavírusból - a részleteket olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkében!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra