Koronavírus: még nem zárták le az AstraZeneca ügyét

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) még nem jutott meghatározó következtetésre az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagának mellékhatásaival kapcsolatban. A vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek vizsgálatának részeredményeiről az ügynökség szerdán vagy csütörtökön ad tájékoztatást - közölték. Közben a brit gyógyszefelügyelet vizsgálni kezdte az AstraZeneca-oltóanyag kockázatairól szóló jelentéseket.

Ahogy már olvashatták a HáziPatika.com -on, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) egyik vezető tisztségviselője úgy nyilatkozott a napokban, szerinte világos, hogy összefüggés van az AstraZeneca-vakcina és a vérrögképződés között, már csak az ok a kérdéses. Az Európai Unió (EU) gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő ügynökség pedig azt közölte, hogy az EMA illetékes kockázatértékelő bizottságának (PRAC) vizsgálata még folyamatban van. A legfrissebb tájékoztatás szerint a brit-svéd gyógyszergyártó és az Oxfordi Egyetem Vaxzevria névre keresztelt közös COVID-19 elleni oltóanyaga, valamint a nagyon kisszámú, véralvadással kapcsolatos esetek közötti összefüggés továbbra sem bizonyított, a vakcina előnyei pedig még mindig felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Kis Lászlóné ápolónő oltáshoz készíti elő az AstraZeneca-oltóanyagot. Fotó: MTI/Rosta Tibor

Pár tucat esetről tudnak eddig

A vérrögképződéssel járó megbetegedés, amely a trombociták számának alacsony számával áll összefüggésben néhány esetben, eddig igen alacsony arányban fordult elő az AstraZeneca cég koronavírus -vakcinájával beoltottak körében. Az EMA korábbi tájékoztatása szerint az EU országaiban és Nagy-Britanniában már több mint 18 millió ember kapta meg ezt az oltóanyagot, és mindössze pár tucat vérrögképződéses esetről számoltak be.

Gyerekeken inkább nem tesztelik tovább

Koronavírus: kinek nem ajánlott az AstraZeneca-vakcina? A válaszért olvassa el korábbi cikkünket!

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) közben bejelentette, hogy megvizsgálja azokat jelentéseket, amelyek az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoportközösen kifejlesztett oltóanyag alkalmazásából eredő kockázatokról érkeznek. Az viszont kijelenthető, hogy ez a vakcina több ezer ember életét megmentette - szögezte le Nadhim Zahawi, a brit oltási program irányításáért felelős egészségügyi államtitkár. Kiderült ugyanakkor, hogy felfüggesztették azt a nagy-britanniai tesztprogramot, amelynek célja annak kiderítése volt, hogy a gyerekeknek milyen immunitást nyújt az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett, úgynevezett oxfordi vakcina.

Egy brit oltott személy elmesélte, hogyan érezte magát, miután megkapta az AstraZeneca-vakcina első dózisát. A beszámolóért kattintson ide!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra