Koronavírus: maszkokkal és bérlakásokkal segítenek

Körülbelül 35 ezer maszkot oszt ki a fővárosi önkormányzat, illetve a parkolást is ingyenessé teszi a szociális ágazatban dolgozóknak. Több más önkormányzat is segítséget nyújt a rászorulóknak.

A fővárosi önkormányzat körülbelül 35 ezer védőmaszkot oszt szét a szociális ágazatban dolgozóknak és ingyenessé teszi a parkolást a budapesti kórházak dolgozóinak - jelentette be a főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán .

Karácsony Gergely a közzétett videójában elmondta, levélben fordult a fővárosi kórházak vezetőihez, hogy írják össze, kik azok az egészségügyi dolgozók, akiknek a munkájában segítséget jelentene az ingyenes parkolás. Hangsúlyozta: tovább dolgoznak azért, hogy még több védőfelszerelést biztosíthassanak mind a fővárosnak, mind a kerületeknek.

A Főpolgármesteri Hivatal közleményben tudatta, hogy az ingyenes parkolási engedélyt kórházi dolgozóknak az összegyűjtött forgalmi rendszámok alapján a fővárosi önkormányzat a kerületekkel együttműködve adja majd ki. A beszerezett védőmaszkokat nemcsak a fővárosi önkormányzat szociális intézményeibe, hanem a kerületekhez is eljuttatták hétfőn a korábban felmért igények alapján.

A vidéki önkormányzatok is segítik a rászorulókat

Védőmaszkok beszerzéséről intézkednek több másik városban is, hogy elláthassák a helybélieket, van, ahol szállodákat ajánlanak fel a házi karanténba vonulóknak. Több önkormányzat igyekszik segíteni a rászorulóknak segélyalapok létrehozásával, bérlakások lakbérének átmeneti elengedésével, tartós élelmiszerekkel, tisztítószerekkel, illetve a szociális támogatások igénylésének megkönnyítésével.

A debreceni Csokonai Nemzeti Színház munkatársai szájmaszkot varrnak a színház varrodájában. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A debreceni Csokonai Nemzeti Színház munkatársai szájmaszkot varrnak a színház varrodájában. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Zalaegerszegen az önkormányzat 27 millió forintért 60 ezer mosható, többször felhasználható orvosi szájmaszkot rendelt, hogy minden városlakót ellássanak, a szállítmány a következő hetekben ütemezetten érkezik - közölte Balaicz Zoltán polgármester hétfőn a közösségi oldalán.

Nagykanizsán elkezdték az egészségügyi intézményeknek, közintézményeknek, városi cégeknek, szociális ellátóintézményeknek, óvodáknak, bölcsődéknek, pékárugyártóknak és szállítóknak szánt, a városi tulajdonban lévő Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. által készített védőmaszkok kiszállítását. Balogh László polgármester azt is közölte: egy helyi cégtulajdonossal arról is egyeztetett, hogy várhatóan 50 ezer, 95 százalékos szűrőképességű egészségügyi maszkot szerez be a jövő hét elejére, ezeket a nagykanizsai háztartásokba kívánják eljuttatni. Nagykanizsa polgármestere hétfőn a helyi rendelet módosításával ingyenessé tette a veszélyhelyzet idejére a parkolást a város teljes területén.

Szociális juttatásokkal és bérlakásokkal is segítenek

A szegedi önkormányzat hétfőn döntött a Cserepes sori piac bezárásáról. A következő napokban tovább ritkítják a közösségi közlekedés járatait is, de a szolgáltatást fenntartják, hogy az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, nélkülözhetetlen közszolgáltatások dolgozói továbbra is eljuthassanak munkahelyükre. Április 1-jétől mentesülnek a bérleti díj fizetés alól azok az önkormányzati tulajdonú ingatlanban működő üzletek, cégek és vendéglátóhelyek, melyek március végéig bezárnak, ahogy az éttermek, cukrászdák, kávézók bezáró teraszai után sem kell közterület-használati díjat fizetni.

Szekszárdon a szociális ellátások igénybevételének könnyítéséről döntött a közgyűlés hatáskörében Ács Rezső polgármester - közölte az önkormányzat az MTI-vel. A hétfőn hatályba lépett rendeletmódosítás egyik eleme, hogy a tavaly rendkívüli települési támogatásban részesült mintegy 700 embernek az önkormányzat tartós élelmiszert, tisztító- és fertőtlenítőszereket juttat, amit nem kell külön kérelmezni. Ugyanezt adja a város azoknak a rászorulóknak is, akik a veszélyhelyzet miatt krízishelyzetbe kerültek, elvesztették állásukat, vagy fizetés nélküli szabadságra kényszerültek. A veszélyhelyzet visszavonásáig nem kell megújítani a lakhatási támogatási kérelmet, újra igényelni a települési gyógyszertámogatást.

Tatabányán az önkormányzat jelenleg 400 millió forintra becsüli a vírusellenes védekezés költségeit, ebből 90 millió forint a bérlakásoknál a lakbér elengedése a második negyedévben és 200 millió forint a karanténba kerülők, idősek, rászorultak étkeztetése és ellátása - közölte Szücsné Posztovics Ilona polgármester.

Siófokon fertőtlenítő- és tisztálkodószerekből, valamint szórólapos tájékoztatókból álló egységcsomagokat állíttatott össze az önkormányzat hajléktalanoknak a koronavírus-járvány miatt. Az önkormányzat honlapján azt írták: a város nem tudta elérni a hajléktalanszállón lakók karanténba helyezését, még mindig sok hajléktalan jár az utcákon. A Balaton-parti városban csaknem megtelt az a hotel, amelyet tulajdonosa ingyen ajánlott fel házi karanténba vonulóknak, az önkormányzat pedig önkéntes karanténszállásként megnyitotta Galérius Vendégházát. Az épületbe azok a külföldről hazatérő, nem beteg siófokiak költözhetnek ideiglenesen, akik nem akarják, hogy a kötelezően karanténban töltendő idejük alatt esetleg megfertőzzék családtagjaikat. Balatongyörökön pedig karanténszállóvá alakítják át a hatodik éve üresen álló Kastély hotelt, volt kormányüdülőt.

A Somogy megyei Csurgón hétfőn határozatlan időre leállt a helyi járatú autóbuszközlekedés a vírusfertőzés megelőzéséért.

Balassagyarmaton az önkormányzat megállapodott a Palóc Farkasok labdarúgó utánpótlás sportegyesülettel, hogy a Kövi Pál Sportcentrum ingatlanát a város egészségügyi célokra használja. Ott épül ki a kórházat ellátó mentőszolgálat fertőtlenítő telephelye, illetve áprilistól a véradóállomás is állandó véradóhelyet létesít az épületben.

Koronavírus: így biztonságos a véradás A véradás az általános megelőző intézkedések betartásával biztonságos, ezért a véradások lebonyolítása nem jelent fokozott kockázatot a koronavírus szempontjából - közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ). Kattintson a részletekért!

Péterffy Attila, Pécs polgármestere "koronavírus-segélyalap" felállításáról döntött. Cégektől és magánszemélyektől várják a felajánlásokat az idősek ellátását biztosító önkormányzati program, védőfelszerelések vásárlásának támogatásához.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere Facebook-oldalán bejelentette: 10 millió forinttal segíti a város a megyeszékhely kórházait a koronavírus-járvány elleni védekezésben. Ebből az összegből védőruhákat, maszkokat, kesztyűket, fertőtlenítőszereket, ózonizáló készülékeket vásárolnak. A polgármester egyúttal felajánlásokat kért a Hetényi-, illetve a MÁV kórház alapítványai számára. Közölte, a város önkormányzata segíti a maszkok, védőruhák gyártását. A Jelmez-Art Kft. például ezer maszkot varrt, ezeket az önkormányzat megvásárolja és szétosztja. A későbbiekben több varroda is csatlakozik a maszkok készítéséhez.

Az új koronavírus kiszűrésére is alkalmas diagnosztikai gépet vásárol Gyöngyös önkormányzata - jelentette be sajtótájékoztatóján a város polgármestere. Hiesz György közölte: a tárgyalások a korszerű berendezés beszerzéséről lezárultak, a mintegy 25 millió forint értékű gép heteken belül megérkezik. Jelezte: a vásárlás költségeinek, valamint az üzemeltetési díj megosztásának érdekében felveszi a kapcsolatot a térség településvezetőivel, míg az új eszközt annak megérkezését követően Gyöngyös önkormányzata az egészségügy rendelkezésére bocsátja.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra