Koronavírus: már főként az aktív korosztályt oltják itthon

A három legveszélyeztetettebb csoport koronavírus elleni immunizálása már nagyrészt befejeződött Magyarországon, így egyre több praxisban már az aktív dolgozó korosztályt oltják - hangzott el a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.

Hetekig küzdött életéért egy nő, aki egy családi születésnapi ünnepségen kapta el a koronavírus-fertőzést. Kattintson!

Magyarországon eddig több mint 4,1 millióan regisztráltak az új típusú koronavírus elleni védőoltásra, kétharmaduknak pedig már be is adták legalább az első oltást. A regisztráltak mintegy fele egyébként a 18 és 60 év közötti, közülük eddig nagyjából 800 ezren kapták meg az első dózist - ismertette György István, az oltási munkacsoport vezetője. Hozzátette, a többiek is hamarosan sorra kerülnek, "bármikor csöröghet a telefon".

Még 30 ezer pedagógust terveznek beoltani

Az államtitkár megerősítette , hogy a koronavírus elleni oltásra regisztrált pedagógusok 80 százaléka valóban megjelent az oltópontokon és megkapta az első dózist. A héten azonban tartanak egy harmadik kört is, amely során nagyjából 30 ezer személyt immunizálnának péntek és vasárnap között. Erre a körre azokat várják, akik az előző időpontjaikban nem jelentek meg, valamint a bentlakásos gyermeknevelési intézményekben dolgozókat is soron kívüli oltásra hívják.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Vizvári Zoltánné szakápoló beolt egy nőt a koronavírus ellen.Fotó: MTI/Rosta Tibor

Kiderült továbbá, hogy a várt mennyiségnél jóval kevesebb, mindössze 28800 adag érkezett Magyarországra az AstraZeneca oltóanyagából. Ezt a háziorvosok között osztják szét, de sajnos nem jut mindenhová. A mintegy 5 ezer praxisból 2880-ba tudnak eljuttatni 1-1 ampullát, amely 10-10 páciens COVID-19 elleni beoltását teszi lehetővé.

Megérkezett az új vakcina is

Nem túl nagy mennyiségben, de a Janssen vakcinájából is kaptunk a mai nap folyamán. Ennek az oltóanyagnak az az előnye, hogy csak egy adag kell belőle a védettség kialakulásához. Ez már a hatodik Magyarroszágon elérhető koronavírus -vakcina - jelentette ki Müller Cecília országos tisztifőorvos. Hozzátette, 18 év felett bárki megkaphatja, a gyógyultak és a krónikus betegek is, várandósság és szoptatás esetén azonban egyelőre nem javasolt.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy nem kell megijedni az oltási reakcióktól, ezek ugyanis csak azt jelzik, hogy az immunrendszer reagált az oltóanyagra. Az ezzel járó panaszok egyénenként különböző erősségűek lehetnek, ám sok esetben néhány nap alatt, maguktól elmúlnak. Szükség esetén láz- és fájdalomcsillapító gyógyszert is bevehetünk. A leggyakoribb tünetek közé tartozik a hőemelkedés, a fejfájás és az oltás helyén érzékelt duzzanat. Viszont annak sem kell kétségbe esnie, aki semmilyen oltási reakciót nem észlel, ez ugyanis nem jelenti azt, hogy nála nem használt az oltás - jegyezte meg Müller Cecília.

Koronavírus: ez a nemzet már immunissá válhatott - olvassa el a részleteket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra