Koronavírus: már a svédek is kezdik felismerni a veszélyt

A maszkviselésre vonatkozó ajánlások újragondolását javasolja a Nobel-díjakat odaítélő svéd Királyi Tudományos Akadémia, hogy megakadályozzák a koronavírus terjedését a járvány második hullámában.

A svédországi védekezés eddig elsősorban az önkéntes társas távolságtartásra összpontosított, és a Közegészségügyi Hivatal kétségét fejezte ki a maszkviselés hatékonysága kapcsán. Európában ugyanakkor a legtöbb helyen kötelező a maszk viselése. A Királyi Tudományos Akadémia pedig csütörtöki jelentésében már azt írta, hogy az arcmaszkok szerepet játszhatnak a koronavírus-fertőzés kockázatának csökkentésében, elősorban zárt térben.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus terjedése, koronavírus Svédország
Koronavírusteszthez vesznek mintát egy svéd férfitól Stockholmban. Fotó: Getty Images

Nincs egyetértés a maszkokkal kapcsolatban

"Remélem, hogy a mostani vita tanulságát komolyan veszik, függetlenül attól, amit a közegészségügyi hatóság mond" - jelentette ki Staffan Normark, az akadémia COVID-19-cel foglalkozó szakértő csoportjának vezetője. Jelenleg igen kevés svéd hord maszkot, és általánosságban a politikusok sem viselik nyilvános megjelenéskor. A Közegészségügyi Intézet álláspontja szerint ugyanis a maszk hamis biztonságérzetet ad a viselőjének, ami alááshatja a társas távolságtartást. Novemberben azonban már növekedés látszik a maszkok keresletét tekintve. Az egyik gyógyszertár például 360 százalékkal növelte novemberben az eladásait októberhez képest.

Azért már ők is szigorítanak

Megfertőzi-e babáját a koronavírusos kismama? A válaszért kattintson ide!

Svédország egyébként éppen amiatt vált hírhedtté a koronavírus-járvány első hullámának idején, hogy nem vezetett be semmiféle járványügyi intézkedést, és gyakorlatilag kizárólag a lakosság magatartására bízta a számok alakulását. E hét elején, rekordszámú új fertőzött diagnosztizálása után azonban Svédország a járvány kezdete óta a legszigorúbb intézkedéseket vezette be. Egyebek mellett 8 főre korlátozták a nyilvános rendezvények résztvevőinek számát.


A COVID-19-cel összefüggésben már több mint 6300 svéd halt meg. A lakosságra számított arányszám egyébként jóval magasabb, mint a többi skandináv országban, a nagyobb európai országokban - például Spanyolországban - látott aránynál viszont valamivel alacsonyabb.

A koronavírus-járvány évében nem a kéményen át érkezik a Mikulás, és a gyerekek a bevásárlóközpontokban sem nagyon beszélgethetnek vele - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-9, -4 °C

Hazánkban szerdán délelőtt változóan felhős lesz az ég, a nyugaton tájakon lesz a legtöbb felhő az égen.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag