+4° - +18°
Kettős front

Koronavírus: májusig 56 ezren kaphatták el itthon

HáziPatika

A májusi országos koronavírus-szűrés során mintegy 10500 PCR-tesztet végeztek el, amelyből 3 mutatott pozitív eredményt. Emellett 70 esetben a vérvizsgálat mutatta ki, hogy a vizsgált személyek már korábban átestek a fertőzésen.

A reprezentetív koronavírus-szűrés végleges eredményei megerősítik, hogy mind az aktív fertőzöttek száma, mind az átfertőzöttség alacsony volt Magyarországon az "újranyitás" pillanatában, ami az időben bevezetett és a lakosság által betartott korlátozó intézkedéseknek köszönhető - olvasható a Semmelweis Egyetem közleményében. Mint írták, az orvosképző egyetemeken a továbbiakban is folyamatosan zajlanak a szűrővizsgálatok annak érdekében, hogy őrszemként pontosan előre tudják jelezni az esetleges második hullám megjelenését.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus fertőzöttek száma, koronavírus országos szűrés
Májusig 56 ezren kaphatták el itthon az új koronavírust. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

67,7 százalékos részvételi arány

A nemzetközi viszonylatban is jelentős kutatás alapvetően azt a kérdést vizsgálta, hogy a koronavírus-járvány lecsengésekor, a lazítás megkezdése előtt mekkora volt a fertőzött személyek száma Magyarországon, illetve hányan fertőződtek meg a járvány során és szereztek immunitást a vírussal szemben. A Központi Statisztikai Hivatal által kiválasztott 17787 főből 10575-en tettek eleget a meghívásnak, tehát ennyien vettek részt a vizsgálatokon május 1-je és 16-a között. Közülük 10474-en a vizsgálati kérdőívet is kitöltötték, így ők alkotják a felmérés vizsgálati populációját. A 13 százalékos kerethibát figyelembe véve a részvételi arány így 67,7 százalék volt.

Ilyen eredmények születtek

Magyarországnak három hónap előnye volt a koronavírus-járvány tekintetében a régió több országával szemben - véli Szlávik János infektológus. A teljes cikkért kattintson ide!

A vizsgált személyek közül 3 főnek lett pozitív az aktuális koronavírus-fertőzöttséget mutató PCR-tesztje, valamint 70 főnél mutatta azt a vérvizsgálat, hogy már átesett a SARS-CoV-2 okozta fertőzésen. Mindez a teljes 14 éven felüli, nem valamely intézményben élő magyar lakosságra vetítve azt jelenti, hogy az aktív fertőzöttek száma 2421-re becsülhető a vizsgálat időszakában, míg a fertőzésen átesettek személyek száma 56439-re tehető. Így mind az aktív fertőzöttségi ráta (2,9 fő 10 ezer lakosból), mind pedig az átfertőzöttség aránya (68 fő 10 ezer lakosból) alacsonynak mondható - közölte dr. Merkely Béla, a vizsgálatot vezető Semmelweis Egyetem rektora.

A kérdőívek eredményéből - a tünetek említése alapján - az látszik, hogy az új típusú koronavírussal fertőzöttek között gyakori volt a szaglás és az ízlelés elvesztése, valamint az izom- és ízületi fájdalom. Gyakran említett tünet volt még a nehézlégzés és a hasmenés.


A vizsgálaton résztvevők átlagéletkora 48,7 év volt. Az alanyok több mint fele - 53,6 százaléka - nő. Érdemi nemi különbségek nem voltak érzékelhetők a pozitív teszteredményt kapók között. A régiókat tekintve az átfertőzöttség legmagasabb értéke Budapesten volt (90/10 ezer fő), a legalacsonyabb pedig Észak-Magyarországon (45/10 ezer fő). A részletes eredményekről itt olvashat. A H-UNCOVER keretében egyébként még további két keresztmetszeti szűrést terveznek 2021. május 1-jéig.

A szennyvíz jelzi előre a koronavírus második hullámát - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+13, +18 °C
Minimum:
+4, +9 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, a Dunántúlon több helyen várható kisebb eső, záporeső.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag