Koronavírus: Magyarország ebben már az első helyen áll

Magyarország az Európai Unió koronavírus elleni átoltottsági listájának első helyére került, megelőzve Máltát - derült ki az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb, vasárnapi összesítéséből.

Az ECDC honlapján olvasható adatok szerint Magyarországon a lakosság 21,6 százaléka kapta már meg valamelyik koronavírus elleni vakcina legalább első adagját. A második adagot pedig a felnőtt lakosság 6,6 százalékának adták be eddig.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Az unióban már az elsők vagyunk az átoltottsági ranglistán. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Ők folytatják a sort

A második helyen van a valamivel több mint félmillió lakosú Málta (21,5/9,5 százalék), utána pedig az 5,5 milliós Finnország (17,5/2) és az 1,3 milliós Észtország (16,5/5,4) következik. A sort Bulgária és Lettország zárja, ahol a felnőtt lakosság 6 és 5,4 százaléka kapta meg első oltását. Az ECDC összesítése szerint az Európai Unió lakosságának 12,3 százaléka kapta meg a COVID-19 elleni védőoltás legalább első adagját, vasárnapig bezárólag.

Kezdődik a pedagógusok oltása is

Koronavírus: mire számíthatunk oltás után? Részletek!

Veszélyeztetettségük miatt Magyarországon továbbra is a regisztrált idősek oltásán van a fő fókusz. A kórházi oltópontokon a Pfizer, a háziorvosoknál pedig a Sinopharm, az AstraZeneca és a Moderna készítményével folytatódik a lakosság immunizálása. A kormány viszont az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozók kampányszerű oltásáról is döntést hozott.

Mint ismert, már összesen ötféle oltóanyag áll rendelkezésre Magyarországon az új típusú koronavírus ellen, azonban 2 újabb oltóanyag - a CanSino és a CoviShield - is megkapta már az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) ideiglenes engedélyét. A védőoltás egyébként ingyenes és önkéntes, de csak az kapja meg, aki regisztrál.

Koronavírus-oltás: gyorsan kell regisztrálniuk a pedagógusoknak - olvassa el a részleteket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra