Koronavírus: kevesebb nyugdíjat fizet az állam a halálozások miatt

Kiszámolták, mennyi kiadáscsökkentést jelent az államnak az extra halálozás.

A COVID-19 járvány két éve alatt eddig 40 ezer magyar halt meg, akiknek döntő többsége nyugdíjas volt. Sokakban felvetődik a kérdés, hogy miként hat az extra halandóság a nyugdíjkasszára? Szakértők erről írtak egy tanulmányt a Munkaerőpiaci Tükör 2020 kiadványba, melyet a Napi szemlézett.

dsada
Kiszámolták, mennyi kiadáscsökkentést jelent az extra halálozás az államnak. Fotó: Getty Images

A tanulmány szerint a nyugdíjkiadások 1,2 százalékára tehető a "megtakarított" összeg, ami meglehetősen csekély. A becslés alapján, ha átlagos nyugdíjjal (és nyugdíjszerű ellátással) számolunk, akkor 135 ezer forint × 30 ezer fő = 4 milliárd forint a havi számla, azaz éves szinten 48,6 milliárd forint. Egy másik tanulmány szerint ennél is kisebb a maradvány, 33 milliárd forint, ami az összes nyugdíjkiadás valamivel kevesebb, mint 1 százalékát teszi ki. A kalkuláció szerint a csökkenés oroszlánrésze az öregségi nyugdíjak csökkenéséből származik, kisebb része az egyéb nyugdíjszerű ellátásokéból.

Szakértők hozzáteszik: az extra halálozás demográfiai hatása is csekély, mert nem okoz lényeges változásokat az időskori rátában . Ráadásul egyszeri, nem tartós: a demográfiai sokk várhatóan 10-15 éven belül megszűnik. Következésképp, a kutatók emiatt nem várnak lényeges hatást a nyugdíjrendszerre.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra