Koronavírus: kevesebb a beteg, de a teszt is Romániában

A vasárnap kora délutáni hivatalos adatok szerint Romániában jelentősen csökkent az új fertőzöttek és halottak száma az elmúlt 24 órában.

"Nagy a kockázata, hogy a fővárosban berobban a járvány" - jelentette ki Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs vasárnapi tájékoztatóján, hangsúlyozva: "ezt mindenképpen meg kell akadályozni!" A részleteket ide kattintva olvashatja.

A stratégiai kommunikációs törzs által közzétett összefoglaló szerint az elmúlt napon 251-gyel nőtt a Romániában jegyzett új koronavírus-fertőzések száma, mely immár 3864-re emelkedett. Ez jelentős visszaesést jelent az elmúlt két napban jegyzett új esetekhez képest, azonban az is megállapítható, hogy míg pénteken 3174 elvégzett teszt eredményeképpen diagnosztizálták 445 személynél a fertőzést, szombaton pedig 4435 teszt mutatott ki 430 új fertőzést, ezúttal csak 2531 teszt jelezte a 251 új megbetegedést.

koronavírus terjedése, koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, COVID-19
Romániában jelentős korlátozásokat vezettek be, hogy lassítsák a járvány terjedését. Fotó: Alex Nicodim/Getty Images

Az elmúlt napon hét elhalálozást tulajdonítottak a SARS-CoV-2 kórokozónak, ezekkel 148-ra emelkedett a járvány romániai áldozatainak a száma. A megbetegedettek közül 374-et gyógyultnak nyilvánítottak. A stratégiai kommunikációs törzs arról is beszámolt, hogy 401 román állampolgárt kezelnek nyugat-európai országokban a járvány következtében, közülük 27-en haltak bele a fertőzésbe.

Egyre többen léphetnek ki az elkülönítésből

Közben tovább nőtt, és megközelíti a 16 ezret az intézményes karanténba helyezett személyek száma, hat napja csökken, és vasárnapra 109 ezer alá esett azonban azoknak a száma, akik lakhelyi elkülönítésben töltik a kór lappangási idejét. E változásoknak az a magyarázata, hogy egyre több személy léphet ki az elkülönítésből, míg a Romániába visszatérők közül egyre többen kerülnek intézményes karanténba.

Már 1,2 millió koronavírusos van a világon - olvassa el az erről szóló cikket társportálunkon, az nlc.hu-n.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra