Koronavírus: kétéves védettséget ígér az orosz vakcina

Feltehetően több mint két évig nyújt védelmet a COVID-19 ellen a Szputnyik V vakcina - jelentette ki kedden Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kifejlesztő Gamaleja Intézet igazgatója.

A Szputnyik V példáját követve javítanák az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár közös fejlesztésű oltóanyagának hatékonyságát. Részletek itt.

"Él bennünk az a nagyon nagy, kísérleti tények által megerősített remény, hogy a vakcinakészítmény hatékonysága nem néhány hónapig, nem is egy évig, hanem legalább két évig vagy még tovább fog tartani, ami természetesen további kutatások tárgyát fogja képezni" - mondta az akadémikus. Gincburg kijelentette, hogy a klinikai tesztelés harmadik szakaszában a csaknem 30 ezer önkénteseknél nem mutattak ki komoly szövődményt az első és a második fázisban is tapasztalt mellékhatásokon kívül. Ez szerinte azt bizonyította, hogy a COVID-19 elleni első orosz vakcinakészítmény biztonságos. Hangsúlyozta, hogy az oltóanyagnál minden lakossági csoportban gyakorlatilag azonos epidemiológiai hatékonyságot mutattak ki. Az idős embereknél a mellékhatások ritkábban jelentkeznek, mint másoknál.

A fejlesztők szerint a Szputnyik V legalább két évig tartó védelmet nyújt a COVID-19 ellen
A fejlesztők szerint a Szputnyik V legalább két évig tartó védelmet nyújt a COVID-19 ellen. Fotó: Getty Images

Több mint 90 százalékos hatékonyság

Gincburg sajtótájékoztatóját megelőzően a The Lancet londoni tudományos folyóirat biztonságosnak minősítette a Szputnyik V-t, megállapítva, hogy az oltóanyag hatékonysága a tesztelés harmadik szakaszának eredményei alapján 91,6 százalékos, a 60 éveseknél idősebb önkéntesek körében pedig 91,8 százalékos. Az védőoltástól eredő immunitás az 1,3-1,5-szöröse betegség utáninak.

Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója az RT orosz állami televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy Oroszország idén mintegy 700 millió ember Szputnyik V-vel való beoltását tudja biztosítani. Mint mondta, a mennyiségnek a gyártási kapacitások szabnak határt. Az RFPI ugyanakkor mérlegeli a vakcina fehéroroszországi, iráni és törökországi gyártásának lehetőségét.

Újabb vakcinákat kezdhetnek gyártani

Konsztantyin Csernov, a harmadik orosz vakcinát, a CoviVacot kifejlesztő Csumakov Központ igazgatója a Doktor tévécsatornának azt mondta, hogy ennek az oltóanyagnak az orosz egészségügyi tárca általi hivatalos bejegyzése április 16-án várható, de az első százezer dózis márciusban kerülhet polgári forgalomba. Csernov szerint a CoviVacot gyártani egyelőre csak a Csumakov Központ saját kapacitásain lehet, amelyek évi 10 millió adag kibocsátását teszik lehetővé. Korábbi közlés szerint a második vakcina, az EpiVacCorona tömeggyártásának beindítása február végén lesz esedékes.

Brit tapasztalatok szerint az idős embereknek is jó védelmet nyújt az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoport által az új koronavírus ellen kifejlesztett, Nagy-Britanniában már hetek óta alkalmazott oltóanyag. Minderről ide kattintva olvashat bővebben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra