Koronavírus: két újabb országos szűrés is lesz

Közel 18 ezer embert tesztelnek május közepéig, aki koronavírus-pozitív lesz, értesítik és elvégzik kontaktjainak szűrését is.

A szűrés után 24-48 órával értesítést kapnak azok, akiknek az országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálat keretében pozitív lett az eredményük - olvasható a Semmelweis Egyetem H-UNCOVER szűrővizsgálat névre keresztelt országos programról szóló közleményében . "Összesen 17 778 ember kap meghívót az országos szűrővizsgálatban való részvételre, az pedig, hogy ők valóban el is jöjjenek a vizsgálatra közös érdek, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal által reprezentatívan kiválasztott személyek nemcsak magukat és a családjukat, hanem személyenként további mintegy 500 magyar honfitársunkat képviselik" - hangsúlyozta dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Hozzátette, ahhoz, hogy nagyon pontos eredményekhez jussunk, rendkívül fontos a magas részvételi arány.

koronavírus-teszt, koronavírus-járvány, koronavírus-szűrés, koronavírus Magyarország
Három részből áll a vizsgálat, ebből az egyik a PCR-teszt. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A május 1-jén kezdett szűrővizsgálatokra nem lehetett önként jelentkezni, mivel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) úgy válogatta ki a mintába kerülő alanyokat, hogy az minden magyarországi régióra és életkorra reprezentatív legyen. A válogatás már lezárult, a kiválasztottakat pedig levélben is értesítették. A közleményből azonban kiderült, több további keresztmetszeti vizsgálat is lesz függően a járvány hosszától, de még legalább további kettő követi a mostanit.

Ha kell, házhoz megy a szűrőautó

A vizsgálatban való részvétel teljesen biztonságos, az időpontokat úgy szervezték meg a szakemberek, hogy ne alakuljon ki várakozás másokkal egy légtérben - hangsúlyozza közleményében az egyetem. A vizsgálatot végzők a felmérés ideje alatt a betegellátásban nem vesznek részt, természetesen folyamatos az ő szűrésük is, valamint megfelelő védőfelszereléssel rendelkeznek, amelyet rendszeresen cserélnek. Így nem fordulhat elő, hogy ugyanabban a felszerelésben érkeznek két különböző vizsgálati személyhez. A szűrőautó elsősorban krónikus betegek, vagy 65 éven felüliek esetében házhoz megy, így azoknak, akik különösen veszélyeztettek nem kell kimozdulniuk otthonukból.

koronavírus országos szűrés
Négy egyetem közt osztották fel az országot a szűrőprogramban. Térkép: KSH

Mennyi idő alatt lehet felgyógyulni a koronavírus-fertőzésből? Eddig világszerte több mint 1,1 millió ember győzte le a COVID-19 megbetegedést, ám az, hogy valaki hogyan és mennyi idő alatt épül fel, több tényezőtől is függ. Lássuk, mit tudunk jelenleg a fertőzés lefolyásáról! Kattintson a részletekért cikkünkre .

Így zajlik a vizsgálat

A mintavétel fájdalommal nem, maximum kisebb kellemetlenséggel jár. A vizsgálat három részből áll. Az aktuális fertőzöttség megállapítását a ma ismert legbiztosabb módszerrel, nyálkahártyából vett mintából úgynevezett PCR-teszt segítségével végzik, ami képes kimutatni a vírus örökítőanyagát. Ennek során a páciens légúti (garat és orr) váladékából mintavételi pálcával mintát vesznek, azt speciális csőbe teszik, és genetikai vizsgálatokkal mutatják ki a vírus jelenlétét. Ezen kívül vérvétel is történik, amelyből egyrészt az esetleges korábbi fertőzés miatt képződött antitesteket, másrészt olyan paramétereket vizsgálnak, amelyek befolyásolhatják az egyén vírus iránti érzékenységét, növelhetik a fertőzés vagy szövődmény valószínűségét (pl. forró téma jelenleg, hogy a vércsoport befolyásoló tényező-e). A vizsgálat része egy 50 kérdést tartalmazó kérdőív is, amely segítségével arra is választ kaphatunk, hogy mik azok a speciális társbetegségek, szokások (pl. dohányzás), amik elősegíthetik vagy éppen megakadályozhatják a betegség kialakulását. A kérdőív rákérdez mindennapi tevékenységekre, szokásokra, a lakóhelyre, az egészségi állapotra és az iskolázottság szintjére.

Ha valaki pozitív lesz

A közleményből kiderült, a pozitív eredményről 24-48 órán belül értesítést kapnak az érintettek. Ha a teszt negatív, akkor ilyen külön értesítés nem történik, a lelet megtekinthető ügyfélkapun keresztül az EESZT-ben vagy a háziorvos segítségével. Ha valaki pozitív lesz, akkor a kontaktjainak szűrése is megtörténik.

Visszafogták magukat az olaszok az újraindulás első napján - ha kíváncsi a részletekre, akkor nézze meg a cikket az nlc.hu oldalán .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra